Eddig ötvenezer forintot dobtak össze a civilek Cseh Tamás pécsi emléktáblájára

2020. február 18., 20:22

Szerző:

Január 22-én (az énekes születésnapján) másodszor rendezték meg a Cseh Tamás emlékestet Pécsen. Itt mindazok elénekelhettek pár dalt a közönség előtt, akik szerettek volna megemlékezni a művészről. Ezen az estén röppent fel a gondolat, majd jött létre egy kezdeményezés, hogy álljon egy emléktábla az Olympia szálló épületén a zenész emlékére

és a rendezvény bevételét erre a célra tették félre. 

– írja a Pécs Ma.

Az alulról, egy baráti társaság által szervezett kezdeményezés egyik tagja, Hajdu Krisztián a portálnak elmondta, az ötletre rábólintottak a pécsi önkormányzatnál is, így május-június környékén felkerülhet az emléktábla az Olympia falára.

A pécsiek segítségére is szükség lesz, a 200-300 ezres költségből eddig 50 ezer forint gyűlt össze. Az első számítások alapján, ha az adományokból több mint 350 ezer forint összegyűlik, akár egy szobron is érdemes lehet elgondolkodni – tették hozzá.

Cseh Tamásnak Budapesten, a Gellért téren már van szobra. A 2013-ban felállított alkotás leginkább arról lett híres, hogy a dalnok kezében egy balkezesnek látszó gitár látható, miközben Cseh Tamás jobbkezes volt.