Ónodi Eszter karácsonyai

Karácsonykor náluk is anyu volt a Jézuska. Eszter apuval sétálni ment, anyu addig feldíszítette a fát, elrendezte az ajándékokat. A szülők között azért volt még némi vita „hol álljon a fenyő” erős érvekkel. Végül is mindketten mérnökemberek. Édesanyja viszont szólóban főzte a vacsorát. A gyertyagyújtás előtt már kissé hektikusnak mutatkozott. Persze aztán elsimultak a hullámok. Nem nagy ügy, tisztára a magyar átlag.

Eszter huszonöt évig édesapja után Kovács volt. Tervezi, újabb negyedszázadot tölt majd édesanyja nevével Ónodiként. Akkor majd férjhez megy párjához, a színész-rendező Keszég Lászlóhoz. Tizenkét éve vannak együtt, Zsigmond fiuk most tölti a hetet.

Ha jobban belegondolunk, a hét meg a tizenkettő még inkább összekuszálja az egyenletet, de hát a matek sosem volt erőssége. A névcsere nem is igazán számtani alapú, vagy csak annyiban: színinövendékként eldöntötte, egyedibbre cseréli a szokványosabbat.

Szüleinek az lett volna a legszebb ajándék, mindenkori karácsonyokra, ha lányuk reálpályára megy. De ugye a matek. Hát kiegyeztek a bölcsészkarban. Csakhogy ott kiderült, a pedagógusi hivatásban is van valami mérnöki rendszeresség, kottázható a menetrend. Esztert burokban óvott egy szem gyerekként részben a kitörési szándék vitte a színészet felé. Nem csupán a folytonos szülői fókuszból lett sok, hanem a reálvilág szögleteiből is.
Jöttek is kanyarok, ívek. Már bölcsészhallgatóként jobban érezte magát az induló egyetemi színpadon – pizsamában, kezében felmosóronggyal – valami avantgárd darab próbáján, mint a Széchényi Könyvtár olvasótermében. Miközben azért az ELTE-n is simán abszolválta a tanagyagot.

Zsámbéki Gábor – előbb osztályfőnöke a színművészeti főiskolán, később direktora a Katona József Színházban – mondta róla: különlegesen intelligens és szép, igen ritka, hogy ilyen konstellációhoz még színészi képesség is társul.

Ónodi Eszter azt mondja, édesapjában ugyan volt némi játékosság, néha azt állította, maga is gyerek, de édesanyja ennek nem örült feltétlenül. Saját színészi affinitását merészség lenne innen eredeztetnie. Nem is ragozná túl a dolgot, úgy véli, ő talán egyfajta mutáció. Ám azzal együtt csak második nekifutásra került a főiskolára, mert elsőre nem tudott formába lendülni. A második kísérlet előtt Ascher Tamás zalaszentgróti színjátszótáborában kapott komoly tréninget, ahová létszámfelettiként könyörögte be magát – a pesti utcán ráakaszkodva a táborvezetőre.

Egy évvel később már diplomás angoltanárként kezdte a színművészetit. Egy osztálytársa volt még, aki nem csonka családból érkezett.

Esetében Zsámbéki Gábor fél éven át személyre szabott „edzésmódszert” alkalmazott: kizárólag negyvenes, tiport sorsú, elhízott konyhásnő karakterében végezhetett helyzetgyakorlatokat.

Gyakran írják róla, hogy mestere a szélsőséges karaktereknek, bohócos figurában is hiteles, úgy formálja a rusnyát is. Örök hála az egykori konyhásnőnek.

Korán megtanult színészfejjel gondolkodni. Kékharisnyában tuti nem megy, okoskodás helyett azt igyekszik megérteni: mit miért tesz egy adott figura, milyen érzések, gondolatok alakíthatják kapcsolatait a többivel. Ha úgy tetszik: egyszerűsít.

Szülei eleinte fáztak attól, hogy lányuk éhkoppot ígérő szakmát választott. Csillapult a borzongás, amikor harmadévesen két főszerepbe is beugrott a Katona József Színházban, plusz jött az első filmfeladat. Ma már azt figyelik, mit nyújt a gyerek a színpadon. Észrevételeikben erény a mérnöki pontosság.

Ónodi Eszter tizenhatodik évadját tölti a Katonában. Főszerepek, fontos feladatok mellett akadtak döcögősebbnek érzett szakaszok is. Nemrég, a Katona József Színház fennállásának harmincadik évfordulóján – bár tényleg nem kenyere a matek – végzett egy kis összehasonlító számítást. Van kolléganője, aki tizenhárom év után búcsúzott a Katonától, de az ott eljátszott szerepeivel – súlyukkal, színességükkel – máig „beelőzi”.

Ám Eszternél ez ügyben az értelem legyűri az érzeteket. Eszesség a színészi durcát. Ma is azt mondja, amit mindig: döccenők ide vagy oda, a Katona legalább olyan műhely, ahol erős vélemények fogalmazódnak a világról. Mindemellett színházi aranykor alkonyán kezdte a pályát. Van, aki belebúsul, másnak kraftot ad.

Ő nem ágál, dolgozik. Teátrális világban is uralja a zsigeri impulzusokat. Pedig azok olykor az abszurdig fokozódnak. Megesett már, hogy túlhevült kolleginák a másik sminkkészletén élték ki a világ és egymás iránt támadt haragjukat, annak darabjait egyenként eresztve le a vécékagylóba.

Ha úgy adódik, Ónodi Eszterben is felszalad a gőz, aztán belátja: fájó frusztrációk lehetnek az irigység mögött. Dühe együttérzésbe fordul. Más kérdés, az is lehet olaj a tűzre. Lényeg a lényeg: okos enged.

Gondolkodó ember sosem kétely nélküli. Azt is megzavarhatják hirtelen jött vágyak, vonzódások. Belekarcolhatnak a hitébe. Ónodi Eszterrel is megtörtént már, hogy elkívánkozott másik csapathoz. Ám nem büfészinten, fű alatt vitatta meg a dolgot a színésztársakkal. Álmatlanul töltött éjszaka után egyenesen a „fejhez” ment. Zsámbéki Gábor higgadt, felnőtt szavakkal beszélte le a távozásról. Ónodi Eszternek azt jelentette: a helyén van.

Az sem hozott változást, amikor Zsámbéki Gábort Máté Gábor váltotta a színház élén. Szintén nem egy gyermeteg karakter. Ahogy különben Ónodi Eszter privát életének társa sem az.

Kérdés is: színpadi menyegzők sora után miért van még mindig évtizednyi távolban egy igazi? Eszter szerint ez sem bonyolult: a magánélet „lepapírozása” könnyen kelti a kényszerű függőség érzetét. Másfelől mi volna erősebb pecsét egy kapcsolaton, mint a gyerek?

Zsigmond különben kapott egy év laufot, jövőre kezdi a sulit. Most keresnek normál, hétköznapi tanintézetet. Közel a lakáshoz, ne bóklásszon a veszett pesti forgalomban. Annak kockázatairól van tapasztalata az édesanyjának: gyakorló kerékpárosként kétszer ütötte el autó, igaz, csak kicsit.

Egyáltalán nem színházi gyerek Zsigmond. Szülei óvják a teátrálisan szélsőséges impulzusoktól. Nevelésében ugyanazokat a „stratégiai hibákat” követik el, mint Eszter szülei. Másfelől vannak előnyei is, ha egy családban túlteng a normalitás, és bőven mérik a szeretetet. Hogy miért, az nem is bonyolult, ha jobban belegondolunk.

Karácsonykor, ahogy Eszter gyerekkorában is, hal lesz a menü. Annyi a különbség, hogy Eszter reformrecept szerint készíti. Férje kedveli az irányt, szülei ugyancsak, Zsigmond már kevésbé. De ebben nincs pardon.

Az ünnep másnapján úgyis kerülnek majd zsírosabb falatok is az asztalra az apai ág népesebb szabadkai „centrumában”. Pest, majd Szabadka: évek óta ez a karácsonyi menetrend. Illetve idén van egy kis hiba a kottában. Huszonötödikén este Eszternek előadása lesz színházában, és ebben sincs pardon.

Látszólag egyszerű: nélküle utazik férj és gyerek. De milyen lehet egyedül az ünnep idején? Igaz, halaszthatják is az utazást, ám az sem igazi megoldás. Hogy lesz, mint lesz: ebbe jobb bele sem gondolni.