Nyert a Kitömött barbár

Az Aegon Művészeti Díjat minden évben olyan kortárs magyar író vagy költő kapja, aki az előző évben megjelent művével kiemelkedő szépirodalmi teljesítményt nyújtott.

2015. április 8., 10:14

A rangos szakmai zsűri az idén Péterfy Gergely Kitömött barbár című regényét ítélte a legjobbnak. Péterfy a 168 Órának elmondta, szerinte a versengés a művészetekben is nagyon fontos: „Sokszor a közönség is a díjak alapján tájékozódik és figyel fel egy-egy alkotásra. A regényem már a harmadik utánnyomásnál tart, és készül a német fordítása is.” A díj ünnepélyes átadása április 8-án lesz a Katona József Színházban. Az Aegon hagyományai szerint a győztes író kiválaszthat egy másik művészeti műfajból is valakit, aki a „társdíjazottja” lesz. Péterfynek erről őszig kell döntenie. Lapunknak annyit árult el: kortárs képzőművészt fog jelölni.