Mozi, elkötelezetten, politikusan

Scola közel 60 esztendős pályafutása során számos műfajban alkotott maradandót rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt: ő írta többek között Dino Risi klasszikus Előzését (1962), valamint svédországi olasz vendégmunkások kerettörténetébe ágyazott groteszk epizódokból álló Olasz furcsaságokat (1965), rendezőként jegyezte a Sikerül-e megtalálniuk hőseinknek az Afrikában rejtélyes módon eltűnt barátjukat? című fergeteges vígjátékot (1967), a Csúfak és gonoszak nyomortelepi tragikomédiáját (1976), A francia forradalom idején játszódó Postakocsit (1982), vagy a 20. századi francia történelmet „végigtáncoló” Bált (1983), amelynek színpadi változata jelenleg is látható a Vígszínházban. Számos alkotása azonban az olasz társadalom elmúlt évtizedeinek történetével foglalkozott. Életműve erősen kötődött az olasz baloldalhoz, ez különösen két filmjén, az Annyira szerettük egymást (1974) és A terasz (1980) című művein érződik. Ezekben megrajzolja az olasz baloldal útját és dilemmáit a második világháborútól egészen az 1968-at követő időkig, miközben bemutatja a hagyományos olasz társadalom szembenállását is a baloldali eszmékkel. Ezek közé sorolható a Fiat-város alattvalói is (1973), amelyen egy Nápoly környéki fiatalember Torinóba megy dolgozni és beleszeret egy szélsőbaloldali diáklányba.

Ettore Scola a dokumentumfilm műfajában is kitűnt: részt vett 1984-ben egy kollektív film rendezésében, amely Enrico Berlinguernek, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának temetéséről készült. Ezen részt vett Mihail Gorbacsov, aki akkor még nem volt szovjet pártfőtitkár, és megdöbbentette őt, hogy egy nyugati országban egy kommunista vezető halála ilyen részvétet vált ki. Ugyancsak társalkotója volt a Lehetséges egy másik világ (2001) című dokumentumfilmnek, amely a G8-ak 2001-es genovai találkozójáról és az ellene való tiltakozások vérbefojtásáról szólt. A rendező meggyőződéses Berlusconi-ellenes volt, a Cavalierével szembeni ellenállásának azzal is hangot adott, hogy annak kormányzása idején nem volt hajlandó játékfilmeket készíteni. 1975-ben még reklámfilmet is forgatott a válásról szóló népszavazási kampány érdekében, egyik kedvenc színészével, Nino Manfredivel.

Scola a baloldal iránt elkötelezett ember volt, tagja az OKP-nak, még az 1989-ben alakult „árnyékkormánynak” is tagja lett „kulturális miniszterként”. Életművének legkiemelkedőbb alkotásai is ezt az elkötelezettséget mutatják. Ilyen volt az Egy különleges nap (1977) Marcello Mastroiannival és Sophia Lorennel a főszerepben. A film annak a napnak a történetét meséli el, amikor 1938-ban Hitler meglátogatta Mussolinit Rómában, ahol egy egész ház, élén a házmesterné férjével és hat gyermekével, feketébe öltözötten, kivonul, hogy megnézze a parádét. Az asszony, akit Loren alakít, otthon marad és találkozik Mastroiannival, akit nem kedvel, mert antifasisztának tartja, aki ráadásul még homoszexuális is. Szép, egy napos szerelmi történetet élnek meg. A film megmutatja, hogy milyen mélyen hatolt be a totalitarizmus az olasz társadalomba. Nem véletlenül készült a 70-es években, amikor nagy vita folyt az olaszoknak a fasizmussal kapcsolatos magatartásáról, olyan időben, amikor a terrorizmus okozta káoszban nem lehetett kizárni Itáliában egy szélsőjobboldali fordulatot is.

Az Annyira szerettük egymást három férfi és egy nő, az ellenállás egykori hősének gyönyörű története. A sors elsodorta őket egymástól, majd 30 év múlva találkoznak újra. Életükön keresztül Scola a baloldal kudarcain, illúzióvesztésein töpreng. A film egy híressé vált mondata egymagában összefoglalja a film lényegét: „Meg akartuk változtatni a világot és a világ változtatott meg bennünket.”

A Terasz egy baloldali társaság Róma egy csodás teraszán eltöltött estjét mutatja be. Ez alkalommal az olasz baloldal gyengéd, de azért éles kritikájának lehetünk tanúi. Ez a „kaviár-baloldal”, amely rendszeresen jelen van Scola filmjeiben. A férfiak gazdagok, a nők szépek, az ételek kitűnőek. Vittorio Gassman egy személyes válságban lévő képviselőt személyesít meg. Valaki szóvá teszi mérsékeltségét, reformizmusnak álcázott megalkuvását, mire ő így válaszol: „Ön hány órakor robbantaná ki a forradalmat?”, majd elmagyarázza, hogy „aki Nyugaton kommunista, annak szembesülnie kell az állandó tudathasadással”. Lehet, hogy Gassman Scola kételyeit mondta ki?

Ettore Scola tavaly ősszel búcsúzott el a mozitól: lányai, Paola és Silvia készítettek dokumentumfilmet a mesterről. Ebben így fogalmazta meg művészi hitvallását: „A mozi kemény munka, de nevetve és tréfálkozva elküldhetünk néhány képeslapot arról, hogy miképp látjuk a világot.”