Másnaposok
A vásznat a csőre töltött őrület uralja. Valahol az infantilis és a szürreális humor között, kilengve hol erre, hol arra, valamelyik pólus felé, de mindenképpen vaskosan, vastagon.
Esküvőre készülnek itt, versenyt futva az idővel. Nem egy ketyegő bomba kényszeríti ki a tempót, hanem egy ketyegő menyasszony, aki egyre bizonytalanabbul várja az ő legénybúcsúba (el)tévedt vőlegényét. Akit három jó barát visz el Vegasba, egy emlékezetes éjszakára a másik emlékezetes éjszaka előtt.
Vegas az efféle őrületnek kínálkozó terepe. A komprimált giccs városában bármi megtörténhet: nyerhetünk, veszíthetünk, házasodhatunk, elválhatunk, találkozhatunk gengszterrel, prostival, tigrissel, csecsemővel, sőt még Mike Tysonnal is. A környezet oly abszurd: Caesar palotája mellett ott az Eiffel-torony, a templom díszkivilágítása akár nyilvánosházat is ígérhetne.
Hőseink alkohollal és tudatmódosítóval kezdik a görbe éjszakát, amely után biz filmszakadásban szenvednek. Nincs a történetben folyamatosság, nincsenek összefüggő emlékek, s ami a legnagyobb baj, nincs meg a vőlegény sem. Valahol elveszett. Márpedig a menyasszony ketyeg...
S jön egy nehéz éjszaka másnapja. Nem kevésbé vad, mint amilyen az éjjel volt. Az eltűnt vőlegény nyomában... De persze nem oly finoman zajlik mindez, amint Proust megírta hajdan. Itt minden vaskos, infantilis, abszurd. A sokrétű kalandvilággal szemben a nyelvi közeg eléggé egysíkú, s kell-e mondani: miféle. (Négybetűs.)
Erős alkatúak nézzék csak, olyanok, akiktől nem idegenek sem a mai naturalizmusok, sem a kamaszos abszurd, a szürreális humor vaskosságai, és tudják értékelni a jó színészválasztást és a közönség(es) sikert. (Rendezte: Tod Phillips.)
