Ma kezdődik a 13. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

Tizenhat egész estés animációs film, köztük Az oroszlánkirály alkotójától A próféta és A John Malkovich-menet forgatókönyvírójától az Anomalisa című produkció, valamint számos rövid animáció várja a ma kezdődő, 13. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségét.

2015. november 25., 07:32

Az elmúlt év legizgalmasabb animációs produkcióiból merítő, vasárnap estig tartó mustrának a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház, a Puskin mozi, az Art+ Cinema és a Szlovák Intézet ad otthont. A vetítések mellett koncertre, közönségtalálkozókra és szakmai beszélgetésre is sor kerül.

A fesztivál versenyprogramjában hat egész estés animáció szerepel: a francia Adama, ugyancsak francia alkotóktól a Fantomfiú, az April és az álvilág című francia–belga–kanadai koprodukció, a román La montagne magique című animációs dokudráma, a japán Hokuszai kisasszony, valamint a dél-koreai A szatellitlány és a tehén.

A rövid animációk három blokkban versenyeznek, ebben a mezőnyben szerepel Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála Limbo Limbo Travel című díjnyertes alkotása is, amely már eljutott az idei Oscar-jelölések előszobájába.

A fesztivált a Roger Allers, Az oroszlánkirály rendezője vezetésével dolgozó neves animációs filmesek által készített Kahlil Gibran: A próféta című filmje nyitja meg. A díjkiosztó záróesten, szombaton pedig az Oscar-díjas forgatókönyvíró Charlie Kaufman és Duke Johnson Anomalisa című velencei filmfesztiválon is díjazott bábanimációját tekinthetik meg a nézők.

Az Anilogue teljes programja a

www.anilogue.comhonlapon olvasható.

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?