Last minute Athén

Ahol nem lesz könnyű dolgunk. Ugyanis az utcáknak nincs nevük. A fogadók szutykosak, poloskásak, kurvásak: jobb bekéredzkedni ismerőshöz.

Jó hír viszont: errefelé nincs zsebtolvaj. Igaz, zseb sincs a ruhákon, amelyben kotorászhatna. A piacra induló a fémpénzt a szájában (!) hordozta.

Ha már itt vagyunk, éljünk athéni módra. Ki ne hagyjuk a szimpóziumot (együtt ivást jelent), az ismerkedést a hetairákkal (a társnőkkel), lássunk kakasviadalt, színházat, bírósági tárgyalást, amelynek vitakultúrája ógörögül is lenyűgöz. (Nyilván.)

A népgyűlésen figyeljük a rétorokat, a szó professzionális vivőit, valamint a hallgatagokat, a kukákat, akiket idiotész néven emlegettek akkoriban.

Ha elered az eső, abbamarad a demokrácia, mert a csapadék azt jelzi: a szóban forgó ügy nem tetszik az isteneknek. Amúgy egyes reakciós arisztokraták nem átallják azt terjeszteni: az athéni demokrácia aktusa olyan, mint amikor két farkas és egy bárány arról szavaz, mi legyen vacsorára...

Okvetlenül szerezzünk fáklyát, és csatlakozzunk magunk is a futóversenyhez, amely az Akadémia ligetétől indul. A futók tüze arra emlékeztet: így lopta el az istenektől Prométheusz.
Számunkra.

Ne csodálkozzunk, ha éjszaka (botok, fáklyák, kísérők védelmében) hazafelé tartva egy-egy szépen kifestett Pheidiasz-szobron, Praxitelész-akton felizgatott férfit látunk csüngeni. A szobrok élőnek tekintése nagy elismerés, bók, ám a velük való közösülés, a litofília nem puszta esztétikai problémaként jelent meg az antik Athénban.

A görög isteneket nem kell szeretni, imádni. Nem mindenhatók. Távol állnak a tökéletestől. Mégis ők testesítik meg a világ mozgatóerőit. A tudást, a hatalmat, a szerelmet, a földet, a vizet, a háborút. Amitől akkor volt kerek a világ. Amelyben e cambridge-i ókortörténész kalauzolhat bennünket, takarékosan.

(Philip Mathyszak: Antik Athén napi 5 drachmából. Fordította: Jutai Péter. Scolar Kiadó.)