Kulturális védjegy

Közeledvén az évad végéhez, nyilván már kiderülhetett: befogadta a New York-i közönség a magyar kultúrát?

New York hátránya – egyben az előnye is. Óriási a kulturális verseny, itt nincsenek szezonális különbségek: egész évben állandó a pezsgés a város minden pontján. Viszont aki bekerül a fősodorba, a tízmilliós tömegből könnyedén tud közönséget toborozni magának. Erre építettünk, s a nézőszám minket igazolt. Állíthatom: az Extremely Hungary „márkanévvé” vált az itteni köztudatban. Minden nagyobb rendezvényünk jelentős sajtóvisszhangot kapott, gyakran a legrangosabb lapokban.
A Katona József Színház Ivanov-produkciójának kinti bemutatójáról a New York Times áradozott. Onnantól már elővételben elkapkodták a jegyeket a többi előadásra. Számomra talán a legnagyobb meglepetés a Zsolnay-kiállítás sikere: a viszonylag visszafogott reklám ellenére is hatalmas érdeklődés kísérte. Másfelől részévé váltunk különféle jelentős rendezvényeknek is. Csak egyetlen példa: a PEN fesztiválján az idén öt magyar író vett részt, felolvasásokon, vitaesteken. Az esemény kiemelt vendége volt Nádas Péter, és a témák között a kelet-európai rendszerváltás is szerepelt.

Egyáltalán: hogyan lehet egy éven át fenntartani az amerikaiak érdeklődését a magyar kultúra iránt?

Nem könnyen. Természetesen jó előre felkészültünk arra, hogy az évad vége felé lankadhat az érdeklődés. Augusztusban „szabadságon” volt az Extremely Hungary. Szeptembertől utcai divatbemutatóval folytatjuk a programsort. De tervezünk más „figyelemfenntartó” akciót is: az Amerikában élő magyar grafikus, Bányai István – aki amúgy a New Yorker magazinnak is dolgozik – szellemes, ironikus képeslapokat készített Magyarországról. Sokszorosítjuk, s terjesztjük majd őket. A lényeg, hogy egy pillanatra sem állunk le a kampánynyal. Persze ha most kezdeném az egészet, rövidebb programsort szerveznék. Nemcsak a változó érdeklődés miatt. Nagyon kicsi a stábunk, s úgy érzem, erőnkön felül teljesítettünk. Összességében azt mondom: túl vagyunk a nehezén, az egész évet betábláztuk programokkal. Az Extremely Hungary már nem tud megbukni.

Ön az évad megnyitóján „országimázs-formálónak” nevezte a programsorozatot. Arra értette: változtatni kell a Magyarországról kialakult kliséken. De milyennek látnak minket New Yorkból?

Egyfelől az a kép erősödik bennük: nagy bajban van Magyarország, jobbra tolódik, toleranciahiányos, gyűlölködő a kisebbségekkel. Másrészt azt a benyomást keltettük, hogy az egykor még lendületes „rendszerváltó” ország mára inkább „kihúzódott” a világból, kissé „megporosodott”, magába fordult. Odahaza sokan kritizáltak azért, mert főleg modern és kortárs produkciókat válogattam be az évadba. Én viszont úgy vélem: épp az élő és korszerű kulturális repertoár az, amely révén Magyarország másik, modernebb oldalát is megmutathatjuk.

Nem vagyunk mi kicsik ahhoz, hogy tízmilliós városban modern országimázst formáljunk?

Épp a magyarok saját magukról kialakított kliséje az, hogy az átlag amerikai nem is tudja elhelyezni Magyarországot a térképen. Vagyis: egy ennyire „jelentéktelen ország” bizonyára képtelen kitűnni New York sokszínű kulturális forgatagából. Ez nem igaz. Egyetlen ország sem „túl kicsi” ahhoz, hogy megmutassa magát New Yorkban. Egy elismert amerikai zenei producer levelet írt nekem: az évad keretében megnézte Pintér Béla Társulatának Parasztoperáját. És annyira lenyűgözte, hogy kéri, küldjük el neki a többi programunkat is. A kultúra éppen erről szól: a párbeszédről, az új együttműködésekről, további lehetőségek kialakításáról. Ha egy színvonalas műsornak szakmai visszhangja van, akkor előbb-utóbb jelentkezik egy producer, és megeshet: az előadás máris újabb kooperációkat indít el.
A külföldi magyar kulturális intézeteknek új szerepük van ma már: kultúránk impresszáriójának lenni, szakmai kapcsolatokat létrehozni. Ez ugyanígy működik New Yorkban is, ez a lényege az Extremely Hungary rendezvényeinek.

Szakemberek a szakmai kapcsolatok bővítése mellett azt is remélik az évadtól: egyre több lesz az amerikai turista Magyarországon. Reális elvárás?

Vélhetően igen. Kurtág György koncertje után a Carnegie Hallban több száz néző felállva tapsolt. Közülük bizonyára többen is kíváncsiak lettek Magyarországra. De nyilván nem garantálhatom, hogy október végére mind a tízmillió New York-it „kiképezzük” Magyarországból. Ugyanakkor a sok apró visszajelzés azt mutatja: nagyon hasznos folyamatok indultak el. Az újonnan szerzett szakmai kapcsolatok gyümölcse volt a Szépművészeti washingtoni Leonardo-kiállítása is. A múzeum gyűjteményébe tartozó lovas szoborról kiderült: valószínűleg Leonardo da Vinci műhelyében készült. Az eredetiségvizsgálatot ingyen végezte el a washingtoni National Gallery. A vizsgálat egyik vezetője Budapestre is elment, hogy előadást tartson arról: miként segített a technika és a művészettörténet a Leonardo-talány megfejtésében. Egyébként ezt a tárlatot még két nagy amerikai múzeumba is meghívták. Tudom, sokan már most eredményt várnak az évadtól, ám ez hosszabb „befektetés”. Olyan, mint a házasságkötés: az anyakönyvvezetőnél még nem tudni, működik-e majd a kapcsolat. Mindenesetre mindkét fél megteszi a maga „szándéknyilatkozatát”.