Külföldön folytatja?
Igazgatása alatt a Nemzeti Színház társulata és ő maga is számos díjat elnyert. Mivel mandátuma idén nyáron lejár, még múlt év késő őszén pályázatot írtak ki a direktori posztra. Ő is indult. December végén – egy ideológiailag gondosan válogatott kuratórium javaslata alapján – a kulturális kormányzat úgy döntött: más kapja a pozíciót. Néhány órával az eredményhirdetés után találkoztunk Alföldi Róberttel. Karácsonyi lapszámunk akkor már nyomdában volt. Ezért lett az évzáró beszélgetésből újévnyitó interjú. A kérdező SZTANKAY ÁDÁM.
– Szakmája tehet még a morális, intellektuális lepukkanás ellen?
– Lengyelországban sokkal kisebb problémák miatt össze tudott állni a szakma, megakadályozva minden érdeksértő kísérletet. Nálunk leginkább SMS-ekben vagy óvatosan fogalmazott nyílt levelekben merül ki az ellenállás. Különben meg hogyan is lehetne összeállni egy olyan országban, ahol vélt vagy bevallott politikai alapon jött létre két színházi szervezet? Ha ezt bárhol elmondom a világban, azt hiszik, viccelek.
– Társulata mennyire lojális önhöz?
– Mindenkinek azt mondtam: miattam ne ugráljanak, ne hőzöngjenek, mert nem olyan a világ. Persze a történtek bizonyára sokukban okoznak belső konfliktusokat, amelyek emberpróbálóbbak az én helyzetemnél. Hiába nehezedtek súlyként a társulatra az elmúlt hónapok hírei, senki nem kezdett helyezkedni. Ők, ritka kivételként, összetartottak. Nem engedték, hogy piszok kerüljön a gépezetbe.
– Az ön számára hogyan tovább?
– Noha itthonról is kaptam ajánlatot, nagyobb az esély rá, hogy külföldön folytatom a pályát.
– Mi a legfontosabb, amit direktori évei hoztak önnek?
– Falvédőszövegnek tűnhet, de megtaláltam önmagamat. Gyakorlatban tapasztalhattam meg a színház működésére vonatkozó elképzeléseim érvényességét, és azt is, mennyire erős az etikai meggyőződésem. Megtanultam, mikor van értelme szabadjára engedni az indulataimat, mikor kell őket kultúrember módjára visszagyűrni. Képes vagyok vállalni és elviselni a felelősséget a döntéseimért. Vagy éppen beismerni a tévedéseimet, bocsánatot kérni. Az a legfontosabb: bele tudok nézni a tükörbe.
(Az interjút teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)
