Közpénz és magánszínház

A Játékszín privatizációjával kapcsolatos cikksorozatunkban arra keressük a választ: a teljesen felszerelt, elegáns belvárosi színházat miért adták el „fillérekért”, 3,1 millióért – pályáztatás nélkül. Még november elején kértük az ügyletet intéző MNV-t, tegyék közzé, milyen értékbecslés alapján állapították meg a Játékszín vételárát. A hivatal a 168 Órának akkor azt felelte: az értékbecslés „döntés-előkészítő” adatnak számít, amely tíz évig nem nyilvános.

Csakhogy néhány nappal később, november 9-én elképedve olvastuk a Magyar Nemzetben, hogy a kormánylap újságírója – idézzük – „mégis bepillantást kapott abba, milyen szempontok szerint történt a színházat működtető cég vagyonkezelése”. Majd a lap úgy ítélte meg: „Megfelelő áron kelt el a Játékszín.”

Ha jól értjük, az MNV úgy értelmezi a törvényt: a nem nyilvános adatok kormánylappal megoszthatók, ellenzékivel nem. Mi pedig úgy véljük: a megkülönböztetéssel az állami vagyonkezelő éppen a politikai elfogultságát bizonyította.

Az MNV múlt héten – miután a Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában pár hét alatt lezárta a Játékszín privatizációjának az ügyét – megjelentette honlapján a színházi vagyonbecslést. Szakembereket, jogászokat kértünk, segítsenek értelmezni az iratokat. Egy, az értékbecslésben járatos szakértő azt mondta, ő ilyen színvonalú munkához soha nem adná a nevét, mert megsínylené a szakmai hitele.

A vagyonfelmérést végző Gordius Consulting Vagyonértékelő magántársaság – miként a nyilvános jegyzőkönyvből kiderül – nem becsülte fel a Játékszín vagyonának piaci értékét. Elsősorban a színház mérlegkönyves adatait használta a beárazásnál.

Miért lényeges ez? Mert – szakértőink állítják – egészen más a vagyontárgyak könyvelési és piaci értéke. A színházaknál minden évben pénzügyi mérleg készül. Könyvelési szabály, hogy például a műszaki eszközök értékéből levonják az amortizációt. Így előfordulhat, hogy jól működő, ugyanakkor néhány éves berendezéseket nulla forinttal számolnak a mérlegben. Ami nem jelenti azt, hogy a piaci értékük is nulla! Egyszerű hasonlattal: attól, mert az autónk használt, még eladhatjuk jó pénzért.

Másfelől: a színház speciális terület, ezért az értékbecslésnél mindenképpen indokolt színházi szakemberrel konzultálni. A Játékszínnél – az iratok alapján – ez nem történt meg. A vagyonfelmérést végző cég le is írja: „Az adatokat a társaságtól és más megbízható forrásokból szereztük be, azokat szúrópróbaszerűen sem ellenőriztük. Így nem vállalhatunk garanciát vagy felelősséget a felhasznált adatok vagy vélemények pontosságáért.”

Vegyük csak sorra! A Gordius Consulting vagyonfelmérő magáncég meg sem nevezi a „megbízható forrásait”? És a közvagyon értékbecsléséért nem vállal felelősséget? Az interneten találomra böngésztünk az értékbecslő cégek között. Sokan úgy hirdetik magukat: „Százszázalékos garanciát vállalok.” Ami a privát szférában elvárható, az állami tulajdon értékesítésénél nem számít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek?

De nézzük a vagyonértékelés néhány részletét! A teátrumot működtető Játékszín Nonprofit Kft. a Terézvárostól bérelte az ingatlant, amely még most is az önkormányzaté, ám már az új tulajdonosok, Németh Kristóf és társai fizetik a havi díjat. Szakértők szerint a bérleti jognak is van vagyoni értéke: az ingatlan piaci árának 20-30 százaléka. Az 1600 négyzetméteres terézvárosi ingatlan esetében ez több millió forintot érhetne. Csakhogy a vagyonértékelésben a bérleti jog értéke is – nulla.

Ahogyan szintén „nullára” becsülték a Játékszín teljes díszlet-, kellék- és jelmeztárát. Fel sem tüntették ezeket a „tárgyi eszközök” között. Ugyanakkor felsoroltak legalább ötven lámpát, színpadi reflektort, szín- és hangkeverő pultokat, füstgépet, hangfalakat, projektorokat, számítógépeket, monitorokat, videokamerákat, irodai bútorokat, színházi klímaberendezéseket. Ugyancsak zéró értékkel. Pedig mindez – színházi szakértők szerint – sok-sok millió forintba kerülne.

Egyébként a jegyzőkönyvben a „költségbecslés költségei” fejezetben nem szerepel a Gordius Consulting díjazása. Az viszont igen, hogy az „iratrendezés és őrzés megbízási díja” 10 778 808 (!) forint. Megkérdeztük a vagyonértékelést végző céget erről a díjazásról. Azt mondták, nem nyilatkozhatnak: ezt az MNV kikötötte a szerződésükben.

De a lényeg: az iratok őrzése majdnem négyszer drágább, mint az egész színház.
A vagyonbecslő – mindent összesítve – 2,914 millióra árazta be a Játékszínt. A jelentés 2012. szeptember 24-én készült el. Az MNV pedig már október 1-jén el is adta a teátrumot a teljes vagyonával együtt Németh Kristófnak és társainak – 3,1 millióért. (Előírás, hogy az MNV lehetőleg a felbecsült értéknél magasabb áron értékesítse a közvagyont.)

De miért pont 3,1 millióra emelte az árat az állami vagyonkezelő?

Németh Kristóf többször nyilatkozta: amikor kiderült, hogy a Játékszín állami támogatása megszűnik, bementek az MNV-be, és 3,1 millió forintos vételi ajánlatot tettek a színházra. A hivatal ezután rendelte el az értékbecslést. És minő véletlen: éppen a vevők pénztárcájához árazták be a Játékszínt!

Vajon kérdéses még, hogy az árbecslés megrendelésre, „személyre szabottan” készült? Vajon tényleg véletlen, hogy a sorozatszínész privatizált színházának megnyitóján Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is megjelent? Egyébként a Játékszín múlt hét óta már tagja a Magyar Teátrumi Társaságnak, a jobboldali színházi vezetők körének.
Különben Németh azt is hangoztatta eddig: a Játékszínt tízmilliós tartozással vették át, tehát összesen 13 millió forintjukba került. Állítását azonban nem igazolja az immár nyilvános adásvételi szerződés.

Az viszont szerepel az iratokban, hogy a Játékszínt jogutód nélkül szünteti meg az MNV: „Mindebből következik, hogy az értékbecslés során mindazok a módszerek kizárhatók, amelyek folyamatos jövőbeni működést feltételeznek.” Magyarán: az MNV úgy adta el a Játékszínt, hogy nem is feltételezték, a vevő továbbra is színházként üzemelteti.

Azaz: bár Németh Kristóf magánvállalkozása a Játékszín nevét viseli, sem jogilag, sem szellemiségében nem örököse annak. A privatizált Játékszín persze pályázhat produkciós támogatásokra. Németh nem titkolta: szponzorok segítségére számítanak.

Az előadó-művészeti törvény szerint a cégek a társasági adójukból (tao) leírhatják a kulturális intézményeknek juttatott pénzüket. A színházak jegybevételük 80 százalékának értékében használhatnak fel ilyen adóforintokat. Ennek azonban előfeltétele van: a „produkciós kategóriába” sorolt színháznak hároméves szakmai működést kell igazolnia. S mivel Németh Kristóf magánszínháza nem jogutódja a megszüntetett Játékszínnek, új színháznak számít. Így nem lenne jogosult taóra.

Kérdés tehát: voltaképpen milyen bevételekkel számoltak? Ha pedig mindennek tudatában adta el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. „fillérekért” a Játékszínt, vajon ez nem azt jelzi: hanyag az állami vagyonkezelés?
Valóban nincs mit vizsgálnia a Fővárosi Főügyészségnek?