Korrajz és példatár – Lesz egyszer egy Reflex Színpad

„Egy lány várja kedvesét az erdőben. Az nem jön. A lány egész éjszaka vár. Megvirrad. A lány virággá szeretne változni, hogy örökre a találkozó helyén maradhasson. Az átváltozás bekövetkezik, a lány gyökeret ver a földben, virágként halhatatlanná válik.”

Ez a színészi fantáziát, kifejezésmódot fejlesztő etűd is részese volt annak a gyakorlatsornak, amelyet – Nánay István színikritikus szavaival – „az ország egyik legprogresszívebb kísérletező és alkotó színházi műhelyében”, a Merő Béla által vezetett egykori zalaegerszegi Reflex Színpad társulatában a színészképzés keretében ábrázoltak.

Volt egyszer egy Reflex Színpad címmel Merő Béla nemcsak a zalaegerszegi együttes történetét írta meg, ami az ajánlást jegyző Nánay István szerint azért is fontos, mert „ma már világosan látható: a színházművészet alakulásáról a kísérleti és új gondolatokat, illetve esztétikát kereső műhelyek és alkotócsoportok vizsgálata nélkül nem alakítható ki érvényes történeti összegzés”.

Tegyük hozzá: ezek az együttesek nem csupán a hivatalos, szinte mozgás nélküli szóöblögető, hangjátékszínházak ábrázolástechnikáját és közlésmódját meghaladó eredeti formanyelvük miatt érték el hatásukat, hanem mert a szabadság hiányáról, az elnyomás természetéről hitelesen, sokkolóan, átélten tudtak érvényes gondolatokat közölni és érzéseket kiváltani. Merő Béla könyve néhány, az együttes által játszott darab szövegkönyvét is tartalmazza, s ha csak találomra idézünk az irodalmi és egyáltalán nem aktuálisan megerőszakolt szövegekből, olyan mondatokon akad meg a szemünk – sőt olvastán korjelző módon talán megint föl is szisszenünk –, mint például Don Carlos szavai, amelyeket egy eretnek megégetésekor mond: „Meddig tűrjük, hogy igazságtalanul, a hamis hittől elvakult emberek megégessék azokat, akik másként akarják leélni az életüket, akik ezt a megmerevedett rothadó világot akarják szétrúgni?”

Merő Béla egzisztenciális státuszuk szerint amatőr, valójában kísérletező, alternatív színészei a rendező által kidolgozott fizikai és vokális tréningeken váltak közösséggé. Többnyire közös volt a sorsuk, az élményanyaguk, egyéni kudarcaik, kitörési vágyaik, igazságérzetük, kimondási, ábrázolási kényszerük. A bemelegítéssel kezdődő próbáik „fizikai, vokális, légző-, koncentrációs és improvizációs gyakorlatokkal, tárgyjátékokkal” folytatódtak. A pantomimalapú tréninget Dölle Zsolt pantomimművésszel állították össze. A színészi magatartás kialakításában Grotowski egykori munkatársának krakkói tréningje adott erőteljes impulzusokat a vezető rendezőnek. A vokális tréningek kontrollálásához Montágh Imrét kérte fel, aki sokáig kételkedett a módszerben. Aztán egy általa is végigélt tábor után izgatottan mondott igent a közös munkára, de az a halála miatt nem sokáig folytatódhatott.

A Reflex kommunikációs, kapcsolatteremtő alkalmai, kurzusai messze túlmutattak a színészképzés szándékain és lehetőségein. Újságíróként én is részt vettem egy Veszprém megyei táborukban, ahová a „castingokon” választották ki a fiatalokat, akik még azt sem tudták, hova viszik őket és ott mi vár rájuk. Végül Fenyőfőn, egy erdőben ütöttünk tábort, önellátók voltunk, beépültünk a legközelebbi falu életébe. Hihetetlenül erős alkalom volt ez számtalan találkozásra, az önmagunkkal való szembenézésre, kételyeink kimondására, értékeink megerősítésére. Megmérettünk egyenként és együtt. A tíz nap alatt elkészült öt komédia és egy passiójáték, ez utóbbit még a templomban is bemutathattuk egy szertartás keretében. Az utcai komédiázásban pedig részt vett a falvak apraja-nagyja. Felejthetetlen napok voltak ezek, a Reflex sokáig továbbépítkezett belőlük.

A kötet hiteles történet, korrajz, Merő Béla módszerének példatára. A könyv ürügyén a világban és országszerte szétszóródott hajdani reflexesek újra találkoznak. Nemcsak volt tehát, de lesz is egyszer egy Reflex Színpad. Valószínűleg csak egyszer lesz, jövő tavasszal.

A próbák már elkezdődtek. Elmentem az első összejövetelre, és azt kérdeztem a most éppen Békéscsabán Zalán Tibor mesejátékát rendező Merő Bélától – aki egyáltalán nem mellesleg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház alapító vezetője is volt –, mit tudott átmenteni a kőszínházi előadásokba a Reflex szellemiségéből, esztétikai világából. Először is arra utal: egyetemi színházi múltja miatt a Zalaegerszegen hivatásos színházat teremtő legendás Ruszt József hasonló értékvilágból érkezett, és egy interjújában ki is jelentette, hogy a tehetségnevelő, sajátos formanyelvet kidolgozó, hiteles Reflex nélkül nem jöhetett volna létre a zalaegerszegi Hevesi színház. A Reflex tagjai előtt nyitva állt Ruszt színháza, közülük Kardos Bozi Endre, a nevezetes Tom Paine zeneszerzője vállalta a hivatásos színházi létet. A színházesztétikából doktoráló Merő Béla főként a kőszegi és a zalaegerszegi nyári színházban találta meg az általa képviselt színházeszmény kiteljesedési fórumait és a stílusra fogékony színészeket: Molnár Piroskát, Jordán Tamást, Hollósi Frigyest, Sinkó Lászlót, de több szerepre hívta Máté Gábort, Bezerédi Zoltánt vagy Udvaros Dorottyát. A klasszikus színházi szezonban sem kellett megtagadnia önmagát, noha a nagyüzem nem igazán az ő világának kedvez. „Egyre hígul a színház – mondja Merő Béla –, mindegyik társulatnak minden évadban vannak nagyon jó előadásai, de egyre gyakrabban látom, hogy a színházak alámennek a közönség ízlésének.”

Peter Brookot, a modern színjátszás egyik legnagyobb hatású egyéniségét idézi: minden színháznak olyan közönsége van, amilyent megérdemel. Ez persze fordítva is igaz, teszi hozzá.

A Reflex jövő március elején újra közönség előtt áll. Az első próbán az egyik alapító, Molnár Árpád Manó már a forgatókönyvet lapozza. József Attila Szabad-ötletek jegyzékén kívül lesz fotókiállítás és happening s minden bizonnyal érvényes szavak, mozdulatok a korról, amelyben együttesük megszületett. S arról a korról is, amelyben most élnek.

Kardos Bozi Endre fuvolán játszik, majd énekel, együtt a társulattal. Korábbi alkotótársuk, Baka István költő sorait:

„Var voltam? Átvérzett kötés csak.
Vér, genny, mocsok rajzolt rám mappát.
Térképed nincs igazabb nálam,
belém vagy írva, Magyarország.”