Király!
Bizony, Király, közelebbről Lajos. Ő az egyik főszereplője a szilvásváradi Erdészeti Múzeum szerteágazó kiállításának. Nem véletlenül, hiszen az egykori erdészlakban (mely most a múzeum épülete ott a Szalajka-völgyben, iramodásnyira a pisztrángnevelőtől) élt és alkotott 1928-tól 1949-ig, előbb mint erdőgondnok, majd mint az egész Pallavicini-erdőbirtok vezető főmérnöke.
És miközben gondnokolta és főmérnökölte a gyönyörű bükki tájat, vadászta az erre méltó vadat, maradt ideje és energiája művészeti tevékenységre is. Írt, festett, faragott. Ahogy fel- és lemenői is. Tehetséges, reneszánsz család volt a Királyoké, bizonyítva, hogy a civilizációtól távol is lehet civilizáltan élni, hogy az erdő közepén is lehet igazi polgár az ember. A Király családra emlékezik most sok régi dokumentum, emléktárgy, fénykép e múzeumban. A többi tárgy pedig (melyek Zilahy Aladár gyűjtőmunkáját dicsérik – ő volt a főerdész a Királyok után) az erdőgazdaság, a vadászat témaköreit öleli föl, gazdag anyagra támaszkodva.
A ház kilencszáznyolcvanhat óta múzeum, azóta, miként a helyiek elmondták, a kiállított anyag (a Király-emlékszobán kívül, mely 2014-ben nyílt meg) szinte változatlan. Így aztán (mintegy mellékesen) sokat elárul egy változó, alakuló s épp ezért üdítően sokszínű korszak világfelfogásáról is. Így kerülhet egymás mellé szinte egy verses fohász a Kápátok őréhez és egy hajdani oklevél, melyet Szabó Elek sztahanovista erdész érdemelt ki. (Kíváncsi volnék a normájára.)
Így kerek a világ. Javítom: így kerek az erdő. (A kerek erdő, természetesen.)
Na, ebből elég. A hegyet is a csúcson kell abbahagyni.
