Kamera indul
December 1-jén az Európai Filmakadémia 23 alkotás után életműdíjat nyújtott át Bernardo Bertolucci olasz filmrendezőnek.
Pedig ez a pálya is nehezen indult. Az Utolsó tangó Párizsban című kultuszfilmje miatt (1972) Itáliában többször is elítélték, még szavazati jogát is megvonta a bolognai bíróság. Végül a Legfelsőbb Bíróság szeméremsértés miatt, Mussolini jogi kódexe alapján két hónap felfüggesztett börtönre ítélte a rendezőt, a producert, de még a főszereplőket is, Marlon Brandót és Maria Schneidert, valamint elrendelte a kópiák megsemmisítését.
Miután Bertolucci Párizsban már biztonságba helyezte a negatív egy példányát, úgy gondolta, egy másikat demonstratíve nyilvánosan maga éget el a Campo de’ Fiorin, Giordano Bruno szobra előtt. (Rómában járva magam láttam, hogy valakik e szobor karjára hatalmas táblát akasztottak „Engem is a kereszténydemokraták égettek meg” felirattal.)
A nemzetközi sikert azonban nem tudta megállítani semmiféle ítélet. Bertolucci csakhamar (1976) amerikai pénzt és megbízást kap a Huszadik század című nagyszabású film leforgatására. Hasonlóképpen grandiózus Az utolsó kínai császár (1987), amelynek pekingi helyszínein húszezer statisztát mozgat.
Legutóbbi filmjeinek egyikében, az Álmodozókban (2003) visszatér kedvenc városába, Párizsba, az Új hullám megszületésének idejébe, „a mozi gyermekeihez” az érzelmek zűrzavarának korába, s vissza az Utolsó tangó motívumaihoz, a bezártság és a féktelen szexuális játékok ábrázolásához, Cocteau Vásott kölykeinek birodalmába. (Alighanem Bertolucci a legfranciásabb olasz rendező.)
Pályafutása során minden díjat megkapott: Oscart, Golden Globe-ot, Aranymedvét Berlinben, Aranypálmát Cannes-ban, a BAFTA brit elismeréseit, a francia Caesar- és az olasz Donatello-díjat. Azt mondta: „Filmek nem léteznek, csak egyetlen nagy film létezik, maga a filmtörténet.”
Beleírta magát.
Bölcs István
