Írók olajban
Dicséretes – és jól bevált – hagyománya a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, hogy nemcsak úgynevezett „irodalmi” kiállításaiban támaszkodik erősen a képzőművészeti alkotások, a képzőművészek segítségére (nem is nagyon tehetne mást, kéziratokkal és magnószalagokkal nem lehetne megtölteni egy tárlatot), hanem mindújra önálló kiállításokat szervez egy-egy képzőművésznek – persze olyannak, akinek pályája így vagy úgy kötődik az irodalomhoz, irodalmárokhoz.
(Nem olyan nehéz feladat ez, Magyarországon hagyományosan szoros a két művészet kapcsolata, sok grafikus, festő készít, készített művészi könyvillusztrációkat vagy irodalmi művek inspirálta képeket.) A PIM-nek tehát nincs nehéz feladata, amikor újabb és újabb képzőművészeti kiállításokat szervez.
Ezúttal Sváby Lajos festményeiből, grafikáiból kapunk bő válogatást, sőt bizonyos értelemben az életmű egyfajta keresztmetszetét. A hatvanas évek elejétől napjainkig tart a válogatás, önarcképek és irodalmárarcképek (esetleg irodalomközeli személyek arcképei) vagy egész alakos képei követik egymást, melyek sorából nemcsak a művész által követett stílusirányzatokról (a realizmustól az expresszionizmuson át egyfajta újszelídségig) kapunk részletes képet, nemcsak arról tudhatunk meg sok mindent, hogyan változott meg a portréfestészetről a felfogása, de részletesen kirajzolódik előttünk az életrajz egy bő szelete is: a család változásától, gyermekei növekedésétől a baráti kör átalakulásáig megannyi fontos dologról értesülhetünk. (Emlékeznek Örkény – portréja persze megtalálható e kiállításon is – híres egypercesére, mely nem áll másból, csak egy író könyvdedikációiból, mégis kirajzolódik belőle egy teljes emberi élet: íme, egy adalék képzőművészet és irodalom összekapcsolódásáról.) És közben felsorakoznak az elmúlt évtizedek legfontosabb irodalmárai Ottlik Gézától Jékely Zoltánon és Somlyó Györgyön át Petri Györgyig.
Sváby Lajos nyolcvanéves: tisztelgés ez a kiállítás előtte és az elmúlt évtizedek magyar irodalma előtt.
Jolsvai András
