Igazából karácsony, de tényleg!

2019. január 12., 15:57

Szerző: Csernus Cecília

Nem igazán tudtam, mire számíthatok egy olyan karácsonyi koncerten, amelyet egy szimfonikus zenekar ad, koncertshow-ként hirdetődik és egy egész Arénát gondolnak megtölteni vele. Vitt a kíváncsiságom is, meg a Budafoki Dohnányi Zenekar neve is. Voltam már Aréna-koncertjükön, és, bár akkor a vélhetően könnyebben emészthető ABBA slágereket dolgozták fel, most pedig – bár a műsorról sokat nem lehetett előre tudni, a koncert alcíméből adódóan arra lehetett készülni, hogy a kevésbé populáris komolyzene kerül terítékre (legalábbis elsődleges hangsúllyal), eszembe sem jutott, hogy kihagyjam ezt az estét. De ilyen euforikus élményre nem számítottam!

Az Arénába érkezéskor meglepett már maga az embertömeg is. Ennyien megmozdulnak egy alapvetően klasszikus, szimfonikus koncertre Budapesten? Valószínűleg sokan voltak ezzel úgy, mint jómagam. A BDZ neve, a koncertshow elképzelt műfaja, az izgalmas beharangozók nem hagyták nyugodni a téma – értsd: karácsony – zenei megközelítésben – iránt kicsit is érdeklődőket.

Hatalmas és színes színpadkép, egy ékes karácsonyfa és izgatott várakozás fogadott pár perces késésem után. A szervezők nem húzták sokáig az időt, a szokásos 10-15 perces csúszást beiktatva elindultak a zenészek a színpadra. Messze ültem, a sokadik sorban, kicsit oldalt, így kifejezetten örültem a kivetítőnek, amelynek két szélső részén végig élő képeket adtak be a rendezők. Jó volt látni a fellépők arcát, lelkesedését, mosolyát már a koncert elején is, az meg külön öröm volt, hogy minden egyes bevágott zenész-arc csak úgy ragyogott a muzsikálás közben.

Sötétből felvillanó mécsesekkel indult a karácsonyi hangulat. Leánykar hangja szállt a levegőbe, és bár – vélhetően technikai hiba okán – az első számoknál nem derült ki, hogy mit is hallunk (egy idő után mindig megjelent a mű címe, szerzője és a fellépők neve a középső kivetítőn), tulajdonképpen nem is zavarta a tudatlanság a nézőt. Annyira varázslatos atmoszféra kerekedett az első képek, az első hangok után, hogy csak ültünk ott és bámultunk. Utólag azért kiderítettem, hogy Britten: Ceremony of Carols című művének három tételével kezdődött a koncert, a Laudate Gyermekkar és a Jubilate Leánykar csengő hangján. Az első félidőben a teljesen „klasszikus” blokkban hallhattuk még a Vivaldi: Négy évszak Telének mindhárom tételét, Csajkovszkij Diótörőjének három tételét, Händel Messiásának néhány részletét, szállt a remekül hangosított zenekar egységes, tiszta hangja, az ekkora térben is erős színpadi jelenléttel és csodálatos intonációval bíró Szemere Zita hangja, aki olyan energiával és élettel töltötte meg áriáit, hogy alig bírtam levenni róla a szemem a kivetítőn. És szállt a már említett kórusokon kívül a Budapesti Akadémiai Kórustársaság hangja is - bár ez utóbbiból szívesen hallottam volna időnként többet, mert ugyan a kóristák közös energiája átjött a közönség felé, a monumentálisabb hangszereléseknél kicsit talán háttérbe szorult a vegyeskari hangzás a zenei arányokat tekintve.

De akárhonnan is nézzük, akármilyen apróbb javítási lehetőségeket is fedezünk fel, a zene, a koncert, a hangulat szárnyalt, hömpölygött, karácsonyi egységbe foglalta az Arénát. Egyetlen percre sem hagyták unatkozni a szervezők az esetleg kevésbé gyakorlott, ezáltal talán fáradékonyabb koncertlátogatókat. Lélegzetelállító légtornász mutatványok és táncbetétek színesítették az estet, a Magyar Légtornász Szövetség, a Coincidance és az Adol Tánccsoport jóvoltából.  A részleteket pedig remekül lehetett követni az óriási led-falon. Apropó led-fal. Egészen bűvöletes grafikák sodorták magával a nézőt-hallgatót. Minden zeneszám kapott egy saját hátteret, amely színvilágban, hangulatban egyaránt tükrözte a zenét és a karácsonyt. Érződött a gondos, tervezett munka mind a képi világban, mind a műsor összeállításában.

Az első félidő kiemelkedő pillanata volt Bach 147. kantátájának jazz-feldolgozása. Sárik Péter neve szerepelt az est kommunikációjában, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen volumenű és kaliberű epizód erejéig tudja majd uralni a kiváló jazz-zongorista triójával a színpadot és a közönség figyelmét. Annak ellenére, hogy ők maguk sajnos nem igazán voltak láthatóak. A mai napig nem jöttem rá, hogy a színpad melyik részén ültek. De hallatszottak, az biztos! A műsorszám elején olvasható kiírásból tudom, hogy maga a Bach-átdolgozás is a zongorista nevéhez fűződik. Annyira elbűvölt a zenének ez a fajta, műfajokat átívelő előadásmódja, hogy azóta kifejezetten vadászom a klasszikus-jazz találkozásokat. Köszönet érte, hogy ezt megélhettem!

A szünet jól esett! Annyira megteltem már a látvánnyal-hallvánnyal, hogy jót tett egy kis pihenő. Megpróbálkoztam a büfével, de aztán inkább a közönséget figyeltem. Voltak kicsik és nagyok, családok és párok, mindenféle embert láttam. És hallgattam! Rendszeres koncertlátogató vagyok, de ilyen lelkes éltetést régen hallottam már közönség szájából. Az izgatottság tehát nem hagyott alább, szinte türelmetlenül vártuk a folytatást.

Meglepő, ám cseppet sem kellemetlen fordulat volt számomra, hogy a második félidő inkább a pop, könnyedebb műfaj irányába mozdult el. Láttunk filmrészleteket filmzene betétekkel, és természetesen felcsendült zeneszám a koncert címadásában felidézett Igazából szerelem című, örök klasszikus, karácsonyi romantikus filmből is. Meglepő könnyedséggel énekelte Fellegi Anna, aki, a kiírás szerint főállásban a BDZ hegedűse (!) a sokak által ismert betétdalt, és hanyag eleganciával szólt a másik filmdal Tóth Olivér, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság tagjának előadásában. Az ember azért el-elámul egy-egy ilyen momentum során. Hogy milyen bátor kincseket rejt egy zenekar, egy énekkar…

Aztán Roby Lakatos és a Swing a la Django karácsonyi egyvelege következett, amely felpezsdítette a már picit fáradó közönséget. Muszáj megemlítenem a swing együttes hegedűsét – aki természetesen a BDZ tagja, egész pontosan koncertmestere -, Gazda Bencét, aki teljesen egyenrangú partnere volt a hegedülésben az ismert hegedű-sztárnak.  A karácsonyi dalolás nem ért véget ezzel a zeneszámmal. Egy közel húszperces feldolgozás következett Riederauer Richárd tollából: különböző népek különböző dalait szőtte egy kisoratórium formába. Én ezt a művet már hallottam a BDZ-től jópár évvel ezelőtt, pop-énekes szólistával, és amikor ezen az estén ráismertem a darabra, szkeptikusan vártam a hatást; egyszerűen nehezen tudtam elképzelni, hogyan tud hatni egy ilyen jellegű, kórus- és szóló-ének orientált mű egy arénában. Hát, ebben nem volt hiba! A szólóállásokat a leánykar és gyerekkar együtt énekelte, igazán ütőssé és jól követhetővé varázsolva így a szólók-kórusrészletek-zenekari hangzások játékát.

Nagy öröm volt számomra, hogy az est megálmodója és karmestere, Hollerung Gábor – aki sajnos nem szórakoztatott minket a sokak által ismert és kedvelt, magával ragadó ismeretterjesztő és közönség-mozgató megszólalásaival, konferálásával – megfordult, és igyekezett megénekeltetni a közönséget. Ha jól figyeltünk, lehetett hallani, hogy többezer ember énekli az amúgy kissé magas fekvésben lejegyzett Mennyből az angyalt. Felemelő érzés volt.

És aztán jöttek a ráadások. A Carol of the Bells című darab a Kisharang Együttes és a Szironta Együttes fergeteges harangjátékával kezdődött. Harangjáték egy ekkora térben! Igazi csoda volt! Aztán ahogy felépült a darab, eleinte csak a fiatal énekhangokra építve, aztán szépen lassan minden énekest és zenészt bevonva… Boldogan indultunk volna haza ezzel az élménnyel! De ami utána következett, az aztán a maradék hétköznapi gondolatokat is kiverte az ember fejéből. Végső ráadásként Händel Messiásának Halleluja tétele került terítékre újból, de ezúttal jazz feldolgozásban. Volt ott mindenféle zenei megnyilvánulás, gospel, jazz-zongora sőt, Rabi Bálintnak köszönhetően még rap is. Egészen elképesztő fokozást élhettünk meg az egész este folyamán, egyre feljebb és feljebb, s amikor már azt hittük, a csúcson vagyunk, akkor még egy nagy lökést kaptunk felfelé. Le a kalappal a műsor összeállítói és megvalósítói előtt!

A koncert december 28-án volt, bennem azonban azóta is motoszkál. Köszönöm, BDZ, köszönöm, Hollerung Gábor, hogy ilyen hagyományok vannak születőben! A következő karácsonyi nagykoncerten is biztosan ott leszek! Én is hagyományt teremtek.

A Budafoki Dohnányi Zenekar programját régóta követem. Szokásos Újévi koncertjükre olyan gyorsan fogytak el a jegyek, hogy azt hittem, lemaradok róla. De kiderült, hogy a koncertből Ráadást is adtak, január 12-én a Müpában. A műsor itt is meglepetés lesz. És mivel bátran kijelenthetem, hogy szeretem a BDZ-meglepetéseket, én biztosan ott leszek ezen a koncerten is.

A koncert ötletét és kivitelezését a Budafoki Dohnányi Zenekarnak és a Broadway Ticket Hungary Kft-nek köszönhetjük.

A fellépők és közreműködők:

Hollerung Gábor – megálmodó, karmester

Budafoki Dohnányi Zenekar

Budapesti Akadémiai Kórustársaság

Laudate Gyermekkar (karigazgató: Sapszon Borbála)

Jubilate Leánykar (karigazgató: Sapszon Ferenc)

Sárik Péter Trió (Sárik Péter – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Gálfi Attila – dob)

Szemere Zita (ének)

Fellegi Anna (ének)

Tóth Olivér (ének)

Rabi Bálint (rap)

Roby Lakatos (hegedű)

Swing à la Django (Lombos Pál – bőgő, Csuruklya József – cimbalom, Gazda Bence – hegedű, Nagy Zsolt – dob, Seres Vilmos – klarinét, Dani János – jazzgitár)

Magyar Légtornász Egyesület (koreográfus: Vincze Tünde)

Adol Tánccsoport (koreográfus: Adorjánné Olajos Andrea, Adorján Ramóna, Horváth Anikó)

Coincidance (koreográfus: Gyulai Júlia)

Szironta Együttes (harangok)

Kisharang Együttes (harangok)

Hangosítás: Mohai Audio Kft.

Grafika: Forward Productions Kft.

Rendező: Goretity Péter

Mindenek tudója a Broadway részéről: Kisjuhász Krisztina

 (X)

 

 

Sztártudósok, influenszerek és frissen megválasztott polgármesterek is összecsapnak a tizedik Brain Bar jövőfesztivál színpadán, olyan témákat vitatva meg, mint a marihuána fogyasztása vagy az eutanázia. Szeptember 26-27-én a Magyar Zene Házában 200 előadó és 120 program inspirálja az érdeklődőket arra: legyenek ők is tevékeny résztvevői a jövőjük alakításának.

Egy gúnyos dalocska vezette el őt saját zsidósága felfedezéséhez. A vallás aztán komoly szerepet játszott az életében, segítségével közelebb került önmagához és a világhoz – többek között ez derült Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezőjéről. Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható, ne hagyja ki!

A rendező arra vágyik, hogy a munkája valamiféle hatást keltsen, ellenkező esetben nem sok értelme van bármit csinálni. Hogy a politika a jelenlegihez hasonló szintű feszültséget kelt majd a színházban arra nem számított – többek között derült Réczei Tamás Dobd be magad! című, exkluzív módon csak a 168.hu felületén látható műsorából, melynek vendége Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője volt. Ne hagyja ki!

Bár édesanyja személyes ambícióját valósította meg azzal, hogy balettot tanult, ezt egyáltalán nem bánja. Hiszen rengeteg mindent tanult a tánctól, amit a szakmai pályafutása során is kiválóan képes hasznosítani. Többek között erről beszélt a Réczei Tamás vezette Dobd be magad! című műsor vendégeként Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház rendezője. Az aktuális epizód exkluzív módon csak a 168-on tekinthető meg, ne hagyja ki!

Székely Kriszta az első diplomáját klasszikus balett szakon szerezte, majd 2015-ben színházrendezőként végzett Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában. A budapesti Katona József Színház rendezője kalandos életpályát tudhat maga mögött, amiről a kizárólag a 168.hu felületén látható, Dobd be magad! című műsorban beszélt részletesen. Ne hagyja ki!