Ifjúság

Inkább ügyes, mint mély film. Hiányzik belőle a felfedezőerő, a nélkülözhetetlen reveláció. És bár elnyerte idén az európai filmdíjakat, hármat is, de a rendező korábbi filmje, A nagy szépség egyenletesebben volt jobb. (Persze szívesebben ünnepeltem volna most is egy nagyot.)

2016. január 22., 13:58

Túl téren és időn, egy svájci luxushotel „kitettségében”, napi ceremóniák között éli túl tegnapjait két öreg művész, a fikció nyugdíjasai: egy világhírű, ám mára apatikussá vált zeneszerző, és barátja, az örökre felhúzott, bár most éppen bedugulóban lévő filmrendező. Szemlélődnek. Beszélgetnek. Morognak. Regenerálódni, feltöltődni, felejteni szeretnének. Mikor mit.

Barátság, szerelem, betegség, halál, művészet és ezek ára a témái a filozofálgatásnak. Körbezsongja őket az alpesi rét méla teheneinek kolompszava/szvitje. Körülöttük, a hegyi gyógyszállóban felbukkannak korunk statisztáló hősei: a dagadt focista, a félénk hegymászó, a szexbomba szépségkirálynő, a rezervált színész (aki – pechjére – egy robotfilmben tett szert kopásban lévő glóriájára) s a glóbusz zsugorodásának jegyében egy levitáló keleti szerzetes. A produkció, a KUNSZT hősei. (Így, magyarosan!)

Ami látványosan megmaradt A nagy szépségből (és Fellini mintáiból), az a különleges terek iránti különleges vonzalom. Ilyen az elöntött Szent Márk tér Velencéből, a helybeli „zerge bércek”, a zöldülő völgyek képe, a koncert háttértelen minimál artja, a medencék csillámló közege. Ez utóbbi egyenes folytatása A nagy szépség visszatérő „vízizenéinek”.

Ballinger, a visszavonult zeneszerző sem véletlenül lett Fredként a néhai Federico druszája. Tevékenysége – ha mégoly távolról is – a hajdani Zenekari próbára rímel. (Hommage à Fellini.)

Ifjúság címmel készült tehát egy film az öregségről. „Ki voltál?” – kérdezik vissza önmaguktól és egymástól pókhálós bőrű, fonnyadó hőseink. Akik már tudják: a legfontosabbak az érzelmek.

(Írta és rendezte: Paolo Sorrentino, játssza Michael Caine, Harvey Keitel, Rachel Weisz, Jane Fonda.)

2024. október 15., 16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?