És tapsoltak
A munkahelyemen felkértek a nőnapi ünnepség szónokának, én megírtam a beszédemet, amelyben méltattam Agamemnónt, aki bár elvágta szeretett lánya, Iphigénia nyakát az oltáron, hogy a hódító flottának szelet küldjenek az istenek, ezt egész népéért, tehát az akháj nőkért is tette, mi pedig csodáljuk Agamemnón emberi nagyságát. A női hallgatóságom gondolkodott, majd azt mondta, hogy ja, ez a beszéd ma hülyén hangzik, de rendben, biztos tényleg örültek az akháj nők is; jó, ha nemcsak a saját korunk értékrendjéről van tudomásunk. A beszéd végén tapsoltak.
Felkértek a húsvéti ünnepi beszédre is, én pedig méltattam Pilátus igazságszeretetét, mert nem nézte le az idegen nép rongyos fiát, akit a színe elé hurcoltak, hogy kivégeztesse, hanem felelősséggel próbált ítéletet hozni; végül elítélte, de csak mert a leigázott nép hagyományait és vezetését is tisztelte. A hallgatóság gondolkodott, majd páran szóltak, hogy azért ez mégis, aztán még egy kicsit gondolkodtak, és azt mondták, hogy szép beszéd volt, mert Pilátus és Jézus viszonya is keresztényi, Jézus megbocsátott, taps.
Március 15-én elmondtam, hogy Hentzi tábornok védte a budai várat. A tavaszi hadjáratban előrenyomuló győzelmes magyar hadsereg körülvette őt, Görgey üzent neki, hogy adja meg magát, és tisztességesen fognak bánni vele meg az embereivel. Hentzi tudta, hogy Görgey úriember, bízhat benne, de nem adta meg magát. Görgey azt is üzente, hogy akkor legalább ne ágyúzza Pestet, mert úgy végképp nem lesz kegyelem. Erre Hentzi szétlövette a szép, vadonatúj, klasszicista stílusú Duna-parti épületsort. Direkt hergelte a magyarokat, pedig tudta, hogy nincs esélye, mert a vár már a török idők végén is elavult volt, és tudta, mit ér a saját, jórészt kényszersorozott olaszokból álló csapata. Tudta, hogy felmentő seregre nem számíthat, tudta, ha nem adja meg magát, meghal. Amúgy az ilyen ágyúzás eszetlen és az emberi életre is veszélyes – Hentzi sem esett fogságba, hanem harc közben halt meg. Hűséges volt az uralkodójához, esküt tett. Ezen a hallgatóság ismét gondolkodott, aztán tapsolt.
Október 23-án is én beszéltem. Gyurkó Lajosnak, Kecskemét katonai parancsnokának a vérengzésen járt az esze, mert egy sztálinista barom volt. Repülőkről lövette városának cigánynegyedét, sortüzet rendelt el tüntetők ellen. Daczó József megyei párttitkár és egy másik pártvezető, Ördög László, amíg csak hatalmuk volt, minden erejükkel próbálták megakadályozni a sortüzeket, sikerült is – a kecskeméti szovjet katonai emlékművet, az ÁVH-székházat és a börtönt ostromló forradalmárok véráldozat nélkül győzhettek, mert a dúvad Gyurkót Daczó és Ördög visszatartották. Nem álltak át a forradalomhoz. Hűségesek maradtak a rendszerükhöz, mert hittek benne (emberek vagyunk, bármelyikünk tévedhet), de attól még tisztességesek akartak maradni, és nem engedtek a gyilkosnak. Az ünnepi hallgatóság csak egészen rövid ideig gondolkodott, aztán tapsolt.
Szónoki sikereim hatására pappá szenteltek, és a karácsonyi szentmisén már azt prédikáltam, hogy mi ugyan Jézus miatt szeretjük a karácsonyt, de a téli napforduló a kereszténység előtt is ünnep volt – a fény eljövetele, a természet megújulása, a remény és a Nap ünnepe. Minden hívő szilárdan hisz a maga igazában, és senkinek a hite nem gyengébb vagy alacsonyabb rendű az embertársáénál, tehát keressük az egyetemeset, mint Jézus, és tiszteljük a másikat, mert úgy magunkat tiszteljük, és a Teremtőt (ateistáknak a Nagy Bummot, vagy ahogy tetszik). A hívek gondolkodtak, és azt gondolták, hogy dicsőség az Úrnak.
Erre kineveztek államelnökké, és én az augusztus 20-i beszédemben azt mondtam, hogy bár Istvánnal jártunk jobban, azért emlékezzünk meg a konzervatív Koppány vezér emberi kvalitásairól is, aki védte népének ősi hitét, a magyar hagyományokat, és életét áldozta a nyugati hatalmak által segített Istvánnal vívott csatában, aztán négybe vágták, és négy várra akasztották. Lehet, hogy leginkább a rablóhadjáratok hagyománya volt számára kedves, meg a saját hatalma, de ne ítélkezzünk, mert mind gyarlók vagyunk. A nép gondolkodott, aztán tapsolt.
Horváth Viktor