...és a zsidók?

Az ember óhatatlanul felkapja a fejét a cím hallatán (még akkor is, ha tudja, a Magyar Zsidó Múzeum kiállítására megy, a Dohány utcai zsinagógába), aztán az a fej úgy is marad, végig, felkapva: legfeljebb még a száj tátódik mellé. Tizenkilenc alkotás, tizenkilenc megközelítés, tizenkilenc lehetséges válasz egy ma, sajnos, provokatívnak látszó kérdésre.

Tizenkilenc életút, tizenkilenc megélt vagy végiggondolt tapasztalat, tizenkilenc különféle ismeretanyag. Az ötletgazdák tizennyolc alkotást kértek húsz alkotótól (az úgy jön ki, hogy Baglyas Erika és Baglyas Gyuri együtt alkották meg videofilmjüket, a Borsos Lőrinc név pedig egy művészpárt rejt magában), ehhez csatlakozott Erdély Miklós jelképes erejű falevélfestménye, amelyen a „szeret–nem szeret” ellentétet a „zsidó–nem zsidó” ellentét helyettesíti, és egy páratlan, megnevezetlen levél oldja fel. Beke Lászlóéknak a mai magyar képzőművészeti élet legnagyobbjait sikerült alkotásra bírni, Bukta Imrétől Fehér Lászlón és Haraszty Istvánon át Pauer Gyuláig és Várady Róbertig (most kérek elnézést a fel nem soroltaktól), és a frissen született művek mind-mind megfelelnek a felfokozott várakozásoknak. Van itt békés portré, vannak civódó alakok, chagalli háztetőkön egyensúlyozó figura, van emlékműterv és madáretető – és hozzá történetek, önvallomások, merengések, filozófiai futamok a művészektől. Ami (a tehetségen kívül) összeköti őket, a megrendítő őszinteség. A bizonyosság, hogy bizony, van itt még mit kibeszélnünk, megismernünk, megértenünk.
Ne kerüljék el.