Értékmentők a vészkorszakban
1939-ben, az úgynevezett zsidótörvényt és a csatlakozó rendeleteket követően hívta életre az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) a Művészakciót, amely a színpadokról leparancsolt színészeknek, zenészeknek és a kiállítóhelyeket elhagyni kényszerült képzőművészeknek biztosított megjelenési és életlehetőséget. A Művészakció 1939 őszén indult, és a németek bevonulásának napjáig, 1944. március 19-ig tartott, amikor az egyesület tevékenységét – más egyesületekével együtt – betiltották. A Nonprofit Társadalomkutató Egyesület, a Szerep Művészeti Alapítvány és a Magyar Zsidó Múzeum a Goldmark Fesztivál keretében nyitja meg Értékmentők címmel a vészkorszak művészeti akciójának emléket állító kiállítását. A 168 Óra Online kérdéseire a nonprofit egyesület elnöke, Harsányi László válaszolt.
– 1938 májusában adták ki az első zsidótörvényt. Kizárólag a szégyenletes rendelet 75 éves évfordulója aktualizálja a kiállítást?
– Alapvetően nem holokauszttörténeti eseménynek szánjuk a kiállítást. Azt szeretnénk bemutatni: még egy rendkívül súlyos helyzetbe került társadalmi réteg is képes megszervezni magát, esélyt adhat tagjainak a fennmaradásra. Az első zsidótörvény után az OMIKE létrehozása mellett azonnal megindult az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSAH) is, hiszen hétezer ember vesztette el az állását, ami családtagokkal együtt harmincezer embert érintett. Ezek olyan példái az önszerveződésnek, amelyek mindig aktuálisak. A Művészakció ugyanakkor annyiban különleges volt, hogy résztvevői a kulturális értékek megőrzését tartották elsődlegesnek.
– Az 1944-es német megszállásig atrocitások nélkül működött az egyesület?
– Belügyminisztériumi engedéllyel működött a zsidó színház, úgy rendeztek kiállítást is, illetve koncerteket. Főként a Goldmark-teremben, de voltak más helyszínek is. A német megszállásig mintegy hétszáz eseményt rendeztek. Aztán a német megszállást követően az OMIKE tagjait szétkergették, majd a magyar kormány az egyesület teljes vagyonát szétosztotta.
– Amíg az OMIKE működött, rendezvényei mennyire voltak látogatottak a nem zsidó lakosság körében?
– Az egyesület rendezvényeit kizárólag az egyesület tagjai látogathatták. Zárt rendszer volt. A korabeli zsidó újságokban még vita is indult annak kapcsán, amikor valaki egy olvasói levélben azt írta: kikeresztelkedett embereket vélt felfedezni a publikum soraiban. De meg kell érteni: az egyesület olyan művészeknek biztosított megélhetést, akik mindenhonnan ki voltak tiltva. Ahogy a harmincas évek végétől már a zsidó származású közönség sem látogathatott kulturális eseményeket – kivéve az OMIKE rendezvényeit. Ugyanakkor persze több jeles – a zsidótörvényektől nem érintet – művész is nyilvánosan tiltakozott a kirekesztő rendelkezések ellen.
– És egyetlen tiltakozó sem nyert bebocsátást az OMIKE előadásaira?
– Kodály Zoltán nem is egyszer, ami még az újságokban is hírnek számított. Az ő helyzete kivételezett volt, nagyon kötődött az OMIKE-hez: néhány tanítványa is csak az egyesület keretein belül léphetett fel. Kodály Zoltán végül 1946-ban siratóéneket szerzet az elpusztított művészek emlékére, akik az OMIKE-ben léphettek fel utoljára.
