„Éppen tönkremegyünk” - A fösvény a Nemzeti Színházban

Blaskó Péter főszereplésével, Rába Roland rendezésében mutatta be a Nemzeti Színház Molière A fösvény című darabját szombaton este.

2011. október 2., 07:01

A darabot színpadra állító Rába Roland elmondta, hogy a színház igazgatója kérte fel az előadás megrendezésére, de a darabválasztás nem volt ellenére, mivel a mű témája megfogta. „A pénzmániáról és a pénzfüggésről szól a darab, amely most aktuális téma, amint éppen tönkremegyünk” – jegyezte meg.

Hozzáfűzte, hogy mivel komédiáról van szó, megoldást nem kínál az előadás, inkább csak rávilágít egy tulajdonságra, amelyet talán most mindannyian jobban érzünk – ez a függőség, a kétségbeesett kapaszkodás a pénzbe. „Nevetni lehet rajta, bár nem tudom, mennyire van kedve az embernek most ezen nevetni, de ez majd kiderül, ha eljönnek a nézők” – tette hozzá.


A címszerepet Blaskó Péter alakítja, Sinkó László és Törőcsik Mari is játszik a darabban. „Nagyon jó volt együtt dolgozni. Dolgoztam már előtte is velük, úgyhogy ez a folytatása a közös munkának” – tette hozzá.

A fiatalokat Makranczi Zalán, Mátyássy Bence, Radnay Csilla és Gerlits Réka játssza. Mint a rendező rámutatott, nagyon jó volt próbálni az előadást. „Nehéz tehetségesnek lenni, az ember gondolatait jól, érthetően, megfogalmazni. Közben meg nagy öröm is a munka, az a tény, hogy legalább még dolgozhatunk” – fogalmazott.

Molière az emberi természet legmélyét feltáró jellemkomédiájának főszereplője maga a pénz. A pénz, amiből sosincs elég – egyesek számára. A pénz, ami mindig a másé; a pénz, amit meg kell őrizni, amit gyarapítani kell, amit irigyelni kell; a pénz, ami a szerelem helyett a legfontosabb szenvedéllyé válik; a pénz, ami az emberiség szerint igenis boldogít… Harpagon pénzhez fűződő végletes, tragikomikus vonzalmát Molière gazdagon, részletekbe menően, gyilkos humorral ábrázolja.

A darabot Illyés Gyula fordította. Az előadást vasárnap, továbbá októberben 15-én és 31-én, novemberben 9-én, 23-án és 25-én is láthatják a nézők.