Élünk
Nem készít távoli terveket, csak dolgozik. Kevés a terveznivaló, annál nagyobb a restancia. A József Attila szonettciklusáról elnevezett Hazám-díj fájdalmas felhangot kap mostanában, a költő szobrának „áthelyezési vitája” közben. De vannak dolgok, amelyeket nem lehet áthelyezni. A díj idei kitüntetettjével, Huszár Tibor akadémikussal, a Szociológiai Intézet hetvenes évekbeli kiküzdőjével, a Bibó-életmű kutatójával, a máig legteljesebb Kádár-monográfia szerzőjével BUJÁK ATTILA beszélgetett.
– A versről elnevezett díj most erősebben áthallásos. Ez szorongó, aggódó korszak? Baj van a címben idézett Hazámmal?
– A díjnak örülök. Hogy József Attila verséről nevezték el most, amikor a költő szobrát el akarják tenni az útból, szomorú mellékzönge. Változhat a világ, de két dolog állandó benne: az Ady és a József Attila iránti szerelem.
– Amikor felhívtam, először József Attila került szóba, s öt perc után belekeveredett a politika. Lehet, hogy a vers címében idézett Hazám bajban van, nagyon nagy bajban?
– Baj mindig van, most talán mélyebb és szorongatóbb. De a költőhöz méltatlan, hogy Orbán Viktort citáljuk ide.
– Odáig nem is mentem volna el.
– Nekem nem voltak nagy reményeim. Azt kaptam, amit vártam. Sőt, el is ismerem: a mai miniszterelnök mesteri volt oppozícióban, ahogyan az ellenfél valós vagy nem létező hibáit kihasználta. Ebben tehetséges. Most már csak kormányozni kéne.
– A megelőző garnitúrák jobbak voltak?
– Kétharmados többség csakis úgy jöhet létre, ha az ellenfél rendszeresen feladja a magas labdát.
– Máris a politikánál tartunk. A pályája végül is innen – a DISZ-ből, a Petőfi Körtől – indul.
– Egyszer egy interjúban mondtam: ’56-ig zsenge reményekkel induló naiv politikus voltam, s ’56 után bukott politikusként jöttem ki ebből. A pálya széléről kezdtem újra. Eldöntöttem, hogy szociológus leszek, de nem volt ilyen diplomám. Akkor olvastam valahol a Németh László-mondatot: a „tudomány árbocához” kötöttem magam. De ma sem tudom, hogy amit csinálok, mennyire tudomány.
– Miért a szociológia érdekelte?
– ’47–48-ban, amikor „az a döntés született odafönn”, hogy Moszkvában tanuljak, szociológiával foglalkoztam volna, de az tiltott gyümölcsnek számított. Azért választottam a pszichológiát, mert ez esik legközelebb hozzá. A fiatalkorú bűnözőkkel kapcsolatos adatgyűjtés ’56 után már szociológiai jellegű kísérlet volt. Akkor kerestem meg azokat, akikkel alapdolgokról konzultálni lehetett: miként kell táblát szerkeszteni, kérdőívet írni. Így kerültem az akkori Társadalomtudományi Intézethez, ahol azt az opciót kaptam, hogy a hazai szociológia művelésére szervezhetek nívós társaságot. Ekkor indult az első tanfolyam, ahol megjelent Papp Zsolt, Gombár Csaba, Kolosi Tamás s még számosan, akik szerepet játszottak a magyar szociológiában.
– A nagy küzdőket és iskolateremtőket túlnövik a tanítványaik?
– Nekem nincs iskolám, nem tartok számon Huszár-tanítványokat. Olyan munkatársakat választhattam, akikben benne volt, hogy túlnőnek engem.
