Elég a papa mozijából!

- Úgy volt, hogy a féléves gyermekével a hátán mond beszédet október 23-án.

– Igen, de rájöttem, ha remegek az idegességtől, akkor ezt a gyerek is át fogja venni. Ám ahogy befejeztem, mentem a színpad mögé szoptatni.

- Kevesen gondolták volna, hogy egy kismama szónokol.

– Furcsa csavar a történetben, hogy szakdolgozatot írok, nem járok aktívan egyetemre. Magyar és média szakon végeztem az ELTE-n. Öt éve szerveztük az első Hallgatói Hálózatot, akkor a Gyurcsány-féle tandíj ellen. Most megszerveződött a második hálózat, kértek, hogy legyek szónok, mert Polgár Dóra, aki a D-dayen beszélt, a politikai karriert választotta.

- Dóra a nyíltan Gyurcsányt támogató Újkorcsoport ügyvivője lett.

– Olyat akartak, aki független a pártoktól.

- A múlt héten a Szalay utcában is több ezren tüntettek. De lassan ocsúdtak a diákok. Az előző kormány tandíjas ötlete miatt nagyobb volt a felháborodás. Miért?

– Akkor lehetett tudni, mit tervez a kormány. Most sokáig különféle forrásokból kellett megsaccolni, mit akarnak egyáltalán. Biztos, hogy szándékosan nincs kommunikáció. Több törvény kapcsán is láttuk a stratégiát: nagyon durva ötleteket szivárogtatnak ki, amihez képest a végleges verzióban engednek, és akkor már örülhetünk.

- Most is ez történik? A felsőoktatási törvény elleni tüntetést megelőző egyeztetésen sok engedmény született. Például húsz éven belül csupán öt év magyarországi munkaviszonyt kell majd igazolnia az államilag támogatott hallgatónak. Vagy: a jelenlegi költségtérítéseknek nem kétszerese, hanem nagyjából azzal megegyező összeg lehet a képzés önköltsége. Győzelem?

– Kisebb vereség. Így is nagyon sok pénzt kell majd fizetni az oktatásért, a röghöz kötés is megvalósul, csak más keretek között.

- Beszédében az átalakításokat azzal indokolta: a kormány nem akar gondolkodó embereket, Orbán nem akarja kitermelni saját ellenzékét. Talán egyszerűbb az indok: nincs pénz.

– Pénzt ki lehet vonni a kormányzati gépjárműflottából is, de abból nem szokás.

- Ennyit nem is lehet.

– A spórolás nem érv, mellébeszélés. Lehet, hogy nem a butítás a nettó szándék. Tény: a felsőoktatást a jelenlegi tömegképzésre nem Orbánék állították át. Az érdemi átalakításhoz sok anyagi, emberi áldozatot kellene hozni – és nem az oktatók kirúgásáról beszélek. Sokan esnének el jól fizető buliktól. A forráshiány egyik oka, hogy PPP-konstrukcióban sok campust eladtak, felújították őket, de most magáncég birtokolja és üzemelteti az épületeket.

- Amúgy meg nem lettek volna felújítva.

– Így sincsenek – csak kívülről. Ugyanakkor iszonyatosan drágán bérli vissza az egyetem az épületet a befektetőtől. Megérte? Amúgy nekem sincs pénzem szigetelni a lakást, de akkor háromszor annyit fizetek a fűtésért. Ez egészségtelen logika. Csak toldozgatnak-foldozgatnak, azt vizsgálva, hol lehet még jól járni. Ami nemcsak Orbánékra igaz.

- Bár a Hallgatói Hálózat és a HÖOK is küzd a felsőoktatási törvény ellen, nem éppen jó barátok. Polgár Dóra ezt azzal magyarázta: a HÖOK számára ez szakpolitikai kérdés, ha sikerül elfogadtatniuk az elgondolásukat, kiegyeznek a rendszerrel. Míg a hálózat számára a szociális jogok, a szabadságjogok csorbítása, az Alkotmánybíróság helyzete, a médiatörvény, a közoktatás, a felsőoktatás összefügg.

– Egy szervezet eldöntheti, milyen szinten szeretne képviselni egy ügyet. Mi nem szakképviselet vagyunk. A Hallgatói Hálózat azt gondolja: ha az ember nem a komplett rendszert kritizálja, csak azt nehezményezi, vele miért nem egyeztetnek, akkor rendszerszintű változást nem érhet el. Nem lehet mesterséges határokat húzni, hogy én csak a felsőoktatás problémáit teszem szóvá, mert az Alkotmánybíróság nem az én asztalom. A hatalomgyakorlás terén a két kérdés sajnos összefügg.

- Számít, hogy tízezreknek „nem tetszik a rendszer”?

– Az emberek hallása akkor javul meg, amikor már a saját bőrükön érzik: baj van. Például a középosztály tekintélyes része csúnyán eladósodott. Ők most kezdik felfogni, hogy gond van. Néhányuknak a végtörlesztéssel talán be lehet fogni a száját, de közben nincs állásuk. Hol van a milliónyi munkahely? A kirúgott egyetemi oktatók helyére felvesznek kőműveseket? Vagy a fasisztoid közmunkaprogram keretében barakkokba rakják a munkanélkülieket? Kétségtelen, eltűnnek a szem elől. De ettől még egyre többen lesznek.

- Tiltakozás van, de csak azt tudjuk, mit nem akarnak.

– Nem vagyok rózsaszín inges, grafikonrajzolgató politológus, hogy megmondjam, miképp fognak működni az új pártok. De többen fognak szavazni 2014-ben, mint legutóbb. És az is biztos: ezeket a gondokat nem parlamenti szinten fogjuk megoldani. Nem azzal, hogy kiállítunk néhány új politikust, pártot, és majd mindent rendbe hoznak. Eddig se ez történt. A Hallgatói Hálózat abban hisz, hogy alulról kell építkezni. Célunk az egyetemi polgárság felrázása, a gondolkodó közösségek felélesztése.

- Rossz törvényeket csak a parlamentben lehet korrigálni.

– Persze. De a törvényhozók mögött ott kell hogy álljon egy erős civil társadalom, hogy tudják: átharapják a torkukat, ha nem azt teszik, amit kell. Az általános passzivitásnak komoly szerepe van abban, hogy idáig jutottunk. Csak várjuk a messiást. Sőt. Kiegyezünk. Pedig amikor azt mondják, maradhatsz állásban a közmédiában, de cserébe gagyi műsort csinálsz, fel kell állni. Mindenhonnan, mindenkinek.

- És ki tartja el a családot?

– Mi is iszonyú nehezen élünk. Egy napilapnak készítettünk videókat, de miután vállalhatatlan lett, kiszálltunk. Most egy alapítványban dolgozunk, arról forgatunk, hogy a hazai civilszervezetek mivel foglalkoznak. Ez nem jut el a lakossághoz, mert a kereskedelmi tévéknek nem érdekes, az iskolákban nem tanítják.

- A civil világ idehaza sokszor láthatatlan. Az ellenzéki értelmiség olykor lesajnáló vele szemben.

– Ez nemzedéki konfliktusból is ered. Az ellenzék nagy generációja a rendszerváltás előtt, közben és után volt a legaktívabb, számára az a hőskorszak. Úgy gondolják, ők a valóság letéteményesei. A nyolcvanas-kilencvenes években születettek meg úgy: elég a papa mozijából, van saját elképzelésük. Mindkettejük soraiban vannak, akiknek lesújtó véleményük van a másikról, s ez nehezíti az együttműködést.

- A fiatalokat sokszor azzal reklámozzák: ők újak, tiszták. Ez már önmagában érték?

– Ha semmi különbség nincs két szereplő között, csak annyi, hogy az egyikről nem derült ki, hogy korrupt, neki már jobb kártyája van. De valóban, ez önmagában kevés. Bár a pártcsinálásban nem hiszek, elfogult vagyok például a 4K!-val: ők becsületes emberek. Meglátjuk. A nagypolitika piszkos meló. Egyszerűen nem jutsz a közelébe, ha tisztán játszol, annyi pénzbe kerül felkerülni a térképre. Ezért gondolom, hogy inkább a hétköznapokban kell képviselnünk az érdekeinket.

- Ha ilyen a politika, mit mond a most indulóknak?

– Azt, hogy kár értük. Arra kell figyelni, nehogy a rendszerváltó nemzedékek sorsára jussunk. Amikor már mindenki tudta, milyen disznóságok történnek, a parlamentbe vonultakkal szemben akkor sem lázadt fel a saját nemzedékük. Senki nem mondja a környezetükből a szemükbe: nincs rendben, ha ellopod a fél kerületet, kirakod a hajléktalanokat az erdőből, miközben fogalmad nincs, hogyan élnek. Csíkos inges politikai tanácsadók lökik nekik, hogy minden király. Amint döntéshozói szerepbe jutnak, jár nekik egy bodyguard, nehogy hozzáférjenek a valósághoz.