Egy Los Angeles-i rádió szólt, hogy szívesen felvenné a tehetségkutató programjába a Eurythmics énekesnőjét
Elég meglepő e-mailt kapott nemrég Annie Lennox, a nyolcvanas évek világhírű brit popduója, a Eurythmics énekesnője. Egy Los Angeles-i rádió tehetségkutató koordinátora jelentkezett azzal, hogy hallotta néhány dalát, és Lennox is úgy gondolja, küldje el mp3-ban a legutóbbi kislemezét, ő majd továbbítja a programigazgatójának, ha pedig neki is tetszik, a dalt szívesen műsorra tűzi a rádió. Felajánlotta azt is, hogy Lennox szálljon be egy tehetségkutató céggel közös programjába is, amellyel a zenéje világszerte még 150 rádióba juthat el, csak jelentkezéskor ne felejtsen el rá hivatkozni a cég képviselője előtt.
Az egyelőre nem világos, hogy levélírás előtt a Los Angeles-i rádió koordinátora utánanézett-e, hogy Lennox kicsoda, de feltehetőleg az a Google által feldobott első két találat valamelyikéből megtudta volna, hogy Lennox csak a Dave Stewarttal alkotott Eurythmics tagjaként 75 millió albumot adott el, szólóban pedig még ötmilliót, négy Grammy-díjat nyert, 2004-ben pedig egy Golden Globe-ot és egy Oscart is az Into the West című dalával a Gyűrűk Ura: A király visszatér című filmből.
Lennox – aki rövidre nyírt vörös hajával és az öltönyével lett a nyolcvanas évek egyik jellegzetes popikonja – a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra az e-mailt. Kommentárként először csak annyit fűzött hozzá, hogy szerinte van esélye, aztán írt egy posztot is arról, hogy bár nyilvánvalóan szórakoztató volt olvasnia, hogy valaki meglátta benne a tehetséget, a hasonló, de hamis, és a dalok meghallgatásáért pénzt kérő leveleknek rengeteg fiatal művész esik áldozatul.
Egy hozzászólásból kiderül az is, hogy Lennoxhoz minden valószínűség szerint a KMX nevű Los Angeles-i rádió esett be az ajánlattal.