Bűnbankok világa?

- Patai Mihály bankszövetségi elnök – aki az ön utóda volt a tőzsde élén – egyszerűen hülyeségnek nyilvánította a cikkét. Mit szól Hozzá?

– Lelke rajta. Az övé is egy magánvélemény, mint ahogy én is magánvéleményt fejtettem ki. Ha hülyeség lenne, nyilván nem keltett volna akkora hullámokat itthon és külföldön.

- Patai viszont úgy nyilatkozott, hogy manapság optimista. Az Orbán-kormánynak megadatott a lehetősége a rendrakásra, és jó, hogy nem akar a valutaalappal együttműködni, mert ez önfegyelemre kényszeríti. Szerinte a bankároknak önkritikát kell gyakorolniuk. Hülyeség?

– Én nem látok okot az optimizmusra. Ma is folytatódik a korábbi „húzd meg, ereszd meg” gazdaságpolitika, csak más módszerekkel. A kormány azt hiszi, hogy a keresletbővítés mesterséges felpörgetésével felgyorsítható a gazdaság, amely aztán automatikusan kitermeli a fedezetet a deficit eltüntetéséhez. Erről azonban már az elmúlt két évtizedben is bebizonyosodott, hogy tévedés. Ez az egyik oka Magyarország egyre növekvő leszakadásának. Ami az egykulcsos személyi jövedelemadóból a tehetősebbeknél marad, nem a hazai gazdaságot erősíti, hanem külföldre vándorol. A sorozatos adóemelések és a gyengülő forint pedig szűkítik az alacsonyabb jövedelmű háztartások keresletét. A különféle válságadók vagy az olyan egyszeri tételek, mint a magánnyugdíjpénztárak államosítása, csak tűzoltásra jók. Ám érdemi gazdaságpolitikai lépések nélkül a megszorításokat követően a költségvetési hiány menetrend szerint újratermelődik, az adósság pedig ismét növekedni fog.

- És mit gondol arról, hogy a bankároknak önkritikát kell gyakorolniuk?

– Manapság bank- és tőkepiac-ellenes hangulat alakult ki az egész világon. Ezt Magyarországon tökélyre fejlesztették. Bankárként elismerem: tényleg vannak ellenszenves, irritáló esetek, attitűdök. De ezek általánosítása és a bankrendszer kikiáltása bűnbakká – megalapozatlan, hibás és veszélyes gyakorlat. A bankok szerepe olyan a gazdasági sztrádán, mint az üzemanyagtöltő állomásoké az utak mentén. Az emberek azért viszik bankba a megtakarításukat, mert szeretnék biztonságban tudni, és várnak valami kamatot is. Ezt a kamatot a bankok úgy termelik meg, hogy a betéteket hitel formájában kihelyezik oda, ahol pénzre van szükség a gazdaság növekedéséhez, a munkahelyteremtéshez. Ha nincs hitel, nincs növekedés, és nincs új munkahely sem. Éppen ezért a bankokat nem büntetni, hanem szabályozni kell. Én a politikai elitet tartom felelősnek azért a válságperiódusért, amely valójában több mint tíz éve kezdődött: egy 2000 előtt keletkezett hitelbuborékot görgetünk magunk előtt. Amikor az ezredfordulón a lufi szétpukkadt, a problémát a tőkepiacról továbbpasszolták a jelzáloghiteleken keresztül az ingatlanpiacnak. Majd amikor az ingatlanbuborék is eldurrant, ugyanezt a problémát áttolták a jegybankok és az államok könyveibe. Innen viszont már nincs hová továbblökni. A piac egyre újabb válságokkal próbálja az öntisztulást beindítani, de a mind koordináltabban védekező monetáris és fiskális hatóságok – mind nagyobb eladósodás árán – egyelőre sikerrel görgetik maguk előtt ezt a növekvő hólabdát. Nyilvánvalóan azért, hogy a fájdalmas tisztulás ne az ő politikai ciklusuk alatt következzen be.

- Elhíresült cikkében ön azt írta: az euró gyakorlatilag halott, Görögország csődje elkerülhetetlen, és ez földrengésszerű katasztrófát okoz az egész kontinensen. Hogy ne legyen pánik, közgazdászok, politikusok tucatjai rohantak cáfolni az ön megállapításait. Ezek után még egyetért saját magával?

– Amiről írtam: az eurókrízis sokféle lehetséges végkimenetelének csak az egyik forgatókönyve. Ezzel próbáltam megindokolni, hogy miért kell szakítani a jelenlegi hazai gyakorlattal. Bankjainkat nem szabad tovább gyengítenünk, ellenkezőleg, meg kell őket erősítenünk. Persze én is azt remélem, sikerül megállapodni az európai költségvetési unióról, hogy Európa pénzügyi rendszerét új alapokra helyezzük. Hiszen így kerülhetnénk el a vészforgatókönyvet. Egyelőre azonban csak rengeteg politikai nyilatkozatot hallunk, de a konkrét lépések még nem is körvonalazódnak.

- Cikkének a nemzetközi környezetre utaló része valójában a magyar kormány gazdaságpolitikájának a kritikáját vezeti be. Azt írja: a rögzített árfolyamos devizahitel-törlesztés túlmegy a józan ész határán, banánköztársasággá alázza az országot.

– A bankok látszólag jól állják az ütéseket, mert a külső szemlélő azt hiheti: ők a pénz korlátlan forrásai. A valóság azonban az, hogy a hazai bankok egyre veszítenek jövedelemtermelő képességükből és tőkéjükből, ami egy erősebb külső sokk esetén veszélyeztetheti az egész magyar pénzügyi rendszert. Ám a végtörlesztésről szóló döntés nemcsak ezért rossz. Azért is, mert arra kényszeríti a külföldi befektetőket, hogy elgondolkodjanak: van-e jogbiztonság Magyarországon? Érvényes-e itt még a magántulajdon szentsége? Vagy a miniszterelnök aktuálpolitikai megfontolások alapján kedve szerint kitalálja, hogy ma ezektől vesz el pénzt, holnap meg mások kerülnek sorra?

- Azt látja, hogy a befektetők kedve elmegy tőlünk?

– Azt. Egy jól és megbízhatóan működő, demokratikus piacgazdaságnak legalább három ismérve van: a magántulajdon szentsége, az a tény, hogy az adósságot mindig mindenki rendben törleszti, és végül, de nem utolsósorban, hogy nincs visszamenőleges jogszabályalkotás. 2010-ben magam is azok közé tartoztam, akik nagyon drukkoltak az új kormánynak, hogy sikerüljön a kétharmados parlamenti többséggel járó lehetőséggel élnie. Hogy túllépjünk két évtized rossz gazdaságpolitikáján és társadalmi megosztottságán. Azonban másfél évvel a választás után csak azt látni, hogy az ország tovább csúszik lefelé, sőt, most még el is szigetelődünk a világtól.

- Egy korábbi írása ezzel a címmel jelent meg: Magyarország beteg társadalom, beteg értékrenddel. Ha így van, ez lehet az összes bajunk ősforrása.

– Az a széles körben elterjedt álláspont, hogy az államháztartás egyensúlya reformok nélkül is helyreállítható, hibás helyzetértékelés tünete. Magyarország tartós és folyamatos hanyatlásáért még soha senki sem vállalt felelősséget; a politikusok egymásra mutogatnak, pedig már mindenki ült a kormánykerék mögött. A választók a politikusokat hibáztatják, holott ők mindig csak azt mondták, amit a választók döntő többsége hallani akart. Ráadásul politikusaink nem lehetnek se jobbak, se rosszabbak, se erkölcsösebbek, mint az a társadalom, amelyben nevelkedtek. Hajlamosak vagyunk a jelenünkért történelmünket hibáztatni, pedig az utóbbi húsz évünket saját döntéseinkkel tettük szomorúvá. De ahogy mindig mindent inkább másokra fogunk, úgy szeretnénk az ország gazdasági felemelkedését mások kárára és terhére elérni. Az ország lakosságának háromnegyede nem fizet nyugdíj- és egészségügyi járulékot, miközben zajosan szolidaritást és nemzeti kockázatközösséget követel. Értékrendünkről semmi sem árulkodik jobban, mint a korrupció magas szintje és a látványosan gyenge adófizetői morál. Pedig így saját hazánkat gyengítjük tovább.

Közös megegyezéssel távozik az Unicredit bankcsoporttól Szalay-Berzeviczy Attila, aki a bank legnagyobb nemzetközi intézményi befektetőket kiszolgáló kelet-közép-európai értékpapír-piaci üzletágát vezette. Interjúnk elkészítése után ezt adta hírül a Világgazdaság. A lap emlékeztetett a közgazdásznak A nagy bankrablás című írására.