Budapest panaszai
A Trafó Kortárs Művészetek Házában április 22–23-án játsszák a STEREO Akt produkciójában a We Hear You – Hallgatlak Budapest! – című kortárs közéleti mesejátékot. Ez a „második kiadás”, mondják az alkotók.
Boross Martin és a STEREO Akt ismét meghallgatja Budapest panaszait, ezúttal Lang Györgyivel fognak össze egy közös célért. A We Hear You olyan színházi előadás, amely egyben közösségi esemény is: a produkció egy gerillaakcióval zárul, amikor alkotók és nézők egy általuk választott ügyért közösen emelnek szót. Az előadás korábbi verzióját 2015 októberében mutatta be a Trafó, idén április 22–23-án pedig a produkció újragondolt változatát tárja a közönség színe elé a STEREO Akt csapata.
A produkciót városszerte panaszgyűjtés előzi meg. A STEREO Akt egy riksával járja Budapest utcáit. Aki beül a „mozgó panaszirodába”, elmondhatja, mi zavarja a világban. Ezek a miniinterjúk szerepet kapnak az előadásban is, a közönségnek pedig lehetősége nyílik reagálni a felvetett kérdésekre.
A panaszokat most Lang Györgyinek is elmesélhetik, vele összefoghatnak egyetlen közös ügyért, és a színpadon akár már gyárthatják is a transzparenseket.