Bécsi szelet
Átok is meg áldás is a Bécsi Filharmonikusokon a január elseji híres koncertjük. Ennek révén az egész világ ismeri őket, fellépésükhöz tehát nem kell külön propaganda, viszont a fél világ azt hiszi róluk, afféle könnyed Strauss-zenekar ez, mely a végén mindig eljátssza a Kék Duna-keringőt meg a Radetzky-indulót. „Tinglitangli” – mondta mosolyogva Péter barátom, akivel a Müpa előcsarnokában futottam össze, nemcsak a zenekarra, hanem a műsorra is utalva. (Igaz, ő két nappal korábban még születésnapi Kurtágot hallgatott nagy mennyiségben. Onnan nézve tényleg majdnem minden az. A pesti folklór azt beszéli egyébként, hogy az ünnepi Kurtág-esten megszólalt a tűzvédelmi vészcsengő a Zeneakadémián, mit a hallgatóság egy része a mű szerves részének gondolt.)
Ha megszabadulunk minden irányú előítéleteinktől, könnyen beláthatjuk, hogy a Bécsi Filharmonikusokban Európa egyik legjobb zenekarát tisztelhetjük. Ezt a tételt manapság gyakran meg is tapasztalhatjuk: a bécsiek mostanában szerencsére sokszor megfordulnak Pesten, újra és újra bizonyítva virtuozitásukat.
Ezúttal, igaz, eléggé biztosra mentek. A zenekar (melyet ezen az estén Valerij Gergijev vezényelt) három klasszikus sikerdarabot választott. Wagner Bolygó hollandi-nyitányát, Debussy A tenger című, három szimfonikus vázlatát, és Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét Maurice Ravel nagyzenekari hangszerelésében. Kedvenc darabjai ezek a koncertpódiumoknak, a zeneértő közönség kívülről fújja a dallamokat, befogadási nehézségek nem adódnak. De épp ezért a nézők-hallgatók erős kontroll alatt tudhatják az előadókat és épp elég összehasonlítási alapjuk is adódik. A bécsiek ezúttal is kiállták a próbát: hosszú, lelkes taps lett a jutalmuk.
Valerij Gergijev a mai látványkoncertek világában is külön színt képvisel. Nem használ pálcát, karjait madárszárnyakként suhogtatja, minden egyes ujja saját életet él. Komplett pantomimestet ad, kimunkált arcjátékkal, mozgásában nemigen fedezhető fel a közös zenélés öröme. Mégis jól látszik, hogyan szelídíti meg a zenekart és a művet a szemünk előtt.
Jolsvai András
