Az unatkozó róka, a New York-i katicabogár és a szőnyegcápa esete

Bármilyen modernek is az új automata ketyerék, a maguktól exponáló csodagépek, mégis csak az a legfontosabb, ki kukucskál bele a keresőbe. Mit lát, és hogyan.

A magyar természetfotósok tehetségét nem lehet vitatni, elég fellapozni ezt az új albumot. Annyit azért emeljünk ki, hogy a működési terep alaposan kiszélesedett. A hagyományos hazai helyszínek (Hortobágy, Gemenc, Gerecse) mellett felfedezték nekünk a fotósok Izland és Szudán, Norvégia és Indonézia, Nyugat-Pápuaföld és Costa Rica, Borneo és Dánia, Toscana és a Vörös-tenger ismeretlen állat- és élővilágát, tájait. A víz alatti fényképezés új tereket és szereplőket mutat be: lesi harcsát, kíváncsi tengeri teknőst, rejtekező szőnyegcápát, lángoló tűz- és narancsos bohóchalat.

Elképesztőek a mikrofotózás eredményei is: a szarvaslegyek párzása, az egymást felfaló ugrópókok küzdelme, a landoló darázs és társai így, szabad szemmel, járókelők számára alighanem láthatatlanok.

A mikro és a makro egybeölelésére szép példa a holdkeltekor kirajzó, vakufényben repülő szúnyogcsapat fotója. Megérezzük: erős filozófiája van a természet-fényképezésnek. „Parányi részei vagyunk az Univerzumnak... mindannyian a csillagok gyermekei... vérünkben az összes vasatom, csontjainkban az összes káliumatom, tüdőnkben az összes oxigénatom régebbi, mint a Föld, és valaha mind egy gigászi csillag szívében keletkeztek” – olvashatjuk Palcsek István égi-földi fotója mellett.

(Az év természetfotói. A naturArt pályázat válogatott képeit az Alexandra adta ki.)

Erdélyi S. Gábor