Az eltemetett zsinagóga

Nézzék csak Mendel Jakabot! Pompás lovon feszít menete élén, fején bársonnyal bélelt, csúcsos kalap, oldalán míves markolatú ezüstkard. A harmincfős bandériumban az egyik ifjú szépen trombitál, hangszerén a „schina israhel” zászló leng. A többi héber is ezüst övet hord, kalapjukon fehér strucctoll...

Ugyan a budai hitközség – a protokoll szerint – csak a jobbágyok és a szerzetesek után nyújthatta át ajándékát, ám fejedelmi volt az. Mátyás és Beatrix elé két kosár ezüstöt, két kenyeret, két élő szarvast, két őzet, nyolc pávát és drága kendőket tettek Mendelék. Szinte lovagokként jelentek meg a királyi esküvőn. Meg is ütközött ezen a bajor követ. Akkoriban Európa más országaiban nem viselhettek fegyvert az izraeliták. Lovat is csak közlekedésre használhattak. A magyarországi zsidóknak Mátyás idején azonban megkülönböztetett jogaik voltak a keresztény Európán belül.

A király elégedett lehetett a zsidó prefektúrával: működésével ötször annyi adó folyt be, mint V. László idején. Ez a hivatal intézte a kincstár által kivetett „zsidó adó” fizetési kötelezettségének szétosztását és a pénz beszedését az egész országban. A prefektusi tisztség a korona tulajdonát képviselte, s mindig a Mendel családon belül öröklődött. Egészen a hivatal megszűnéséig.

Mendel Jakab palotája a várbéli zsidónegyedben (a mai Táncsics Mihály utca és környéke) magaslott. Abban az időben a budaiak egynyolcada (háromezer fő) izraelita volt. Nekik építtette Mendel 1461-ben az egyik legpompásabb későgótikus zsinagógát. Az askenázi templomot a királyi udvar építőmesterei tervezték, díszítették. A hatalmas imacsarnok kilencméteres belmagasságával méltóságteljesebb volt, mint a prágai Altneuschul vagy a krakkói Altschul. Két hajóra oszlott a tér, a frigyszekrény a keleti oldalon őrizte a tekercseket, a tóraolvasó középen kapott helyet.

A nagyzsinagóga eredeti szépségében I. Szulejmán budai bevonulásáig maradt fenn. A szultán a budai zsidókat török földre szállíttatta, szabadságukat váltságdíjért visszanyerhették. Aztán 1541-ben engedélyezte, hogy visszatérhessenek otthonaikba. Már jóval szegényebbek voltak. Az időközben megroggyant templomot csak vízszintes fafödémmel fedték le, az eredeti boltozatot nem tudták helyreállítani. A törökkori „kontytetős” zsinagóga jól látható egy a hajdani Budát ábrázoló metszeten.

Az 1680-as évekre a budai hitközség létszáma már elérte az ezret. Ám 1686. szeptember 2-án a Szent Liga csapatai visszafoglalták a töröktől Budát. Az ostromlók a zsidónegyeden keresztül törtek be a várba. Mindenkit lemészároltak. Schulhof Izsák épp a nagyzsinagógában imádkozott. Jajveszékelő hívek menekültek be oda. A templom falait vasgolyók szaggatták, sokakat a leomló kövek zúztak halálra. A katonák meggyilkolták Schulhof feleségét. Sámsont, a kisfiát elragadták mellőle. Izsáknak az volt a szerencséje, hogy prágai születésűként szót értett egy cseh káplárral, aki váltságdíj reményében magával hurcolta a Duna-partra. Ott üzleteltek ugyanis a rablott holmival. Zsákmánynak számított a zsidó is.

A budai izraeliták kimenekítését Oppenheimer Sámuel bécsi bankár támogatta. Szender Tauszk prágai zsidó ifjú is neki dolgozott. Tauszk 274 budai zsidót és több tóratekercset mentett ki. Lotaringiai Károlynak, a keresztény had főparancsnokának a védlevelével közlekedett a csatatéren. A váltságdíjat európai zsidók adományaiból gyűjtötte össze. Izsákért harminc aranyat és hordónyi bort adtak a káplárnak a Dunánál. Schulhof idővel Prágában kezdett új életet, ám igazi otthonát, Budát haláláig siratta.

A zsoldos seregek nemcsak a törököket aprították, de a Budán élő magyarokat és délszlávokat sem kímélték. Az ostrom után a várbéli zsidónegyed eltűnt. Az új lakosok elegyengették, feltöltötték az üszkös romokat.

A zsidó „katedrálist” évszázadokra betemette a föld.

Mindezt talán sosem tudom meg, ha nem találkozom Yossi Ben Nun professzorral. Yossit (gyerekkorában Józsi) annak idején a Népszínház utcában mentette meg egy rendőr: megmutatta, melyik házba szaladjon be, mert ott már jártak a nyilasok. 1948-ban került ki a Szentföldre, tizenhét évesen már a légierőnél szolgált. A műszaki tudományok doktora lett, egyetemi tanárként, mérnökként ment nyugdíjba. A rendszerváltás után megkeresték Magyarországról: tanácsát kérték műszaki fejlesztések kapcsán. Az együttműködés sikeres volt. Yossi egyre többször jött ide. Így sétált fel egyszer a Várba, a magyar zsidóság középkori emlékeit kutatva. Bár az egykori Mendel-háznál csak egy márványtáblát s néhány héber feliratú sírkövet talált, a ház gondnoka (szintén nyugdíjas tudós) elmesélte neki a zsinagóga történetét.

Azt is, hogy még a hatvanas években kezdte tatarozni az Ingatlankezelő Vállalat a várnegyed lakóházait. A műemlék-felügyelőség előírta a régészeti falkutatásokat a munkálatok előtt. Zolnay László vezető régész így bukkant a Táncsics Mihály utca 23. szám alatti háznál egy késő gótikus pillérköteg boltozatindítására. Előkerült a pillér lábazata is – rajta héber betűkkel. Schreiber Sándor, a zsidó régészet professzora és történészek megállapították: a Mendel-féle zsinagóga maradványaira bukkantak a Bástyasétány egyik kertje alatt.

Hiába volt a világraszóló lelet, a hatóságok széttárták kezüket: nincs pénz sem a helyreállításra, sem a régészeti kutatások folytatására. Schreiber professzor akkor amerikai zsidó szervezetektől kért pénzügyi támogatást. Az egyiktől ígéretet is kapott. Ám az akkori magyar politika mereven elzárkózott az amerikai pénztől. A régészek (köztük Budai Aurél és Czétényi Piroska építész és műemlékvédelmi szakértő) fájó szívvel betemették a középkori kincset. S hogy a kövek megőrizzék épségüket, a templom maradványait nem földdel, hanem finom homokkal szórták be.

Yossi Ben Nun – a történetet hallgatva – nem értette, miért van még mindig betemetve Európa egyik legszebb középkori askenázi temploma. Megmozgatta minden kapcsolatát. Majd 2008-ban sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Tudományos Akadémián. Vizi E. Szilveszter, az MTA akkori elnöke hangsúlyozta: „A betemetett zsinagóga nemcsak a zsidóság, de a magyar és az európai kultúrának is szerves része.” Hozzátette: a középkori kincset magántámogatásokkal és állami pályázatok révén lehetne feltárni és megmenteni.

Yossinak eszébe jutott: talán élnek valahol Schulhof-leszármazottak. Sikerült is felkutatnia őket az Egyesült Államokban. Meghívta őket Budapestre, nézzék meg, hol élt Schulhof Izsák, a budavári krónikás. Még sosem jártak a magyar fővárosban. Érdeklődve hallgatták a középkori históriát. Aztán a Schulhofok részvételével létrejött egy alapítvány a nagyzsinagóga feltárására, felélesztésére múzeumként. A Schulhof Alapítvány tiszteletbeli elnöke Vizi E. Szilveszter, a tagjai közt van Yossi Ben Nun, Budai Aurél, Czétényi Piroska és Deák Gábor, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület egyik alapítója is. A nemrég elhunyt Budai Aurél haláláig az ügy támogatója volt.

Idén őszre – a Schulhof Alapítvány megrendelésére – elkészült a részletes feltárási és rekonstrukciós terv. A városvédők, a Budapesti Történeti Múzeum, a Budavári Önkormányzat és más intézmények is rokonszenveznek az elképzeléssel. De a megvalósításhoz csaknem félmilliárd forint szükséges. Nyilván a késő gótikus múzeum – a magyarországi zsidóság középkori történelmével – komoly idegenforgalmi vonzerő lehetne: a költségek hamar megtérülnének.

Yossi Ben Nun elmúlt nyolcvanéves, de nem adja fel. Talán nyernek egy pályázaton, talán javul a politika. Addig is felsétál a Várba holland feleségével, gyerekeivel, marokkói menyével meg az összes unokájával. És mesélni kezd: „Élt egyszer egy Mendel Jakab, aki Mátyástól kapta a nemességet, és volt egyszer egy Schulhof Izsák, aki feleségül vette a budai rabbi lányát...”