Amikor még az IBUSZ-szal utaztunk Csehszlovákiába
A vállalatot 1902-ben a korabeli arisztokrácia néhány prominense, mások mellett Esterházy Mihály és Dessewffy Arisztid közreműködésével hozta létre a MÁV, Idegenforgalmi és Utazási Vállalat (IUV) néven. A korai évekre emlékeztető blokkozatban megtekinthetjük sokat szenvedett hazánk első országimázs-prospektusának címoldalát. Az ábrázolaton egy dús kebelzetű szüfrazsett és Sherlock Holmes tekint a távolba a Keleti pályaudvarral a háttérben, de persze csak mintha.
Egy másik, egykorú grafika az 1903-ban megrendezett, még Párizsban is nagy erőkkel promotált Duna-ünnepélyt mutatja tágas perspektívában. Erről a turisztikai nagyrendezvényről leginkább azt érdemes tudni, hogy egy konkrét logisztikai abszurd volt, tekintve hogy a rendezők pénzt akartak szedni a közönségtől, hogy az megtekinthesse a Gellért-hegyre szervezett, koreográfiája szerint vulkánkitörést idéző pirotechnikai attrakciót, amelyet egyébként félig-meddig elmosott az eső. Arrébb viszont az 1909-es, ötezer résztvevővel megtartott nemzetközi orvoskongresszus egyik legmeghittebb pillanatának lehetünk tanúi: a nemzetközi orvosok a Dreher sörgyárban éppen életre szóló emlékeket szereznek.
Fordulatokban gazdag történetünk első nagy fordulópontja 1926-ban jött el, amikor az IUV egyesült az Általános Beszerzési Társaság nevű céggel: ebből a frigyből jött létre az Idegenforgalmi Beszerzési Utazási és Szállítási Rt., rövidebben IBUSZ, amelynek első nagy feladata az volt, hogy kifundálja, miként szabja át a turizmust a Trianonban harmadára csonkolt országban. Kifundálta: Abbázia és a hullámai helyett lett a Hortobágy és a magyar szürke, Trencsénteplicével és a fördőjével szöges ellentétben meg például Makó és a hagymája. Voltaképp ekkor indult el a honi gasztroturizmus.
Az úgynevezett élő szocializmus az IBUSZ-t is átszabta, ámde kissé rendhagyó módon: a vállalatot államosították ugyan, de meghagyták részvénytársasági formáját, úgyhogy az összes részvény a munkás-paraszt államra szállt. A társaság az ötvenes években a szervezetten utazó dolgozó osztályokat viszonylag olcsó hazai desztinációkkal örvendeztette meg, egy korabeli brosúra szerint a vállalat szervezésében remek kirándulásokat lehetett tenni például az épülő-szépülő Sztálinvárosba is.
Az IBUSZ az ötvenes évek végén kezdett újra külföldi utakat szervezni, mindenekelőtt a festői Csehszlovákiába és Lengyelországba. Romániával a Nagy-Magyarország-nosztalgia miatt egy kicsit óvatosabban bánt még ekkortájt a társaság, a Német Demokratikus Köztársasággal meg annyira pláne, hogy oda csak 1961-től, a berlini fal megépítése után juthatott el magyar utas. A hatvanas években új erőre kapott a belföldi turizmus is, a korszak egyik legkitűnőbb illusztrációja egy ORWO-color képeslap, amelyen a végsőkig alulöltözött hölgyek egy Ikarus 55-ös és egy Ikarus 311-es között járnak vidám körtáncot egy kommunális szeméttel talajjavított mezőn. Ekkortájt indultak el a gulyáspartik is, amelyeknek hangulatát egy boroskancsóval és egy mázas cseréphamutartóval fedett, apró mintás asztalterítővel tökéletes diszharmoniát mutató, nagy kockás inget viselő, Máté Péter-szemüveges fizetővendég idézi fel, valamint Gálfi János bűvész, a parti sztárja.
A kiállítás az aranykorra, tehát a hatvanas és kilencvenes évek közti három legvidámabb dekádra főleg olyan személyes tárgyakkal emlékezik, mint sok más mellett a Kiváló dolgozó kitüntetések, az IBUSZ-feliratú kulcstartók és az ikonikus IBUSZ-jelzetű strandlabda, valamint olyan fotográfiákkal, amilyen például a tájépítészeti objektumként hasznosuló autóroncs motorháztetején ülő, kardigánnal szelidített otthonkában mutatkozó ecsédi asszony, aki egy külföldieknek rendezett hagyományőrző rendezvényen mutat élénk érdeklődést.
A tárlat felidézi azt az izgalmas körülményt is, hogy a magyar utazók miként próbáltak enyhíteni a hiánygazdaságnak nevezett szisztéma kegyetlen szorításán. Jugoszláviából főleg sportcipőt magánimportáltak, Lengyelországból párnahuzatot, a Szovjetunióból búvárszivattyút, az NDK-ból hajszárítót, Csehszlovákiából camembert sajtot, Törökországból tangát, Ausztriából mindent, Romániából pedig semmit.
A kiállítás relikviáit szállító egykori IBUSZ-dolgozók néhány tetszetős vállalati trófeával is megörvendeztették a publikumot. A feliratozott porcelán díszedényzetekből összeállított installáció legmarkánsabb alakja egy harminccentis asztali bronz Lenin, aki állva olvas. Azonkívül, hogy Lenin fiatalon időnként utazgatott, főleg egyénileg a német birodalmi tikosszolgálathoz, alakját mégsem tudtuk kontextusba helyezni, de aztán kiderült: a szovjet testvérvállalat, az Inturiszt ajándékával szembesülhettünk. Az emléktárgyat 70. születésnapjára kapta a jó öreg IBUSZ, mert mi méltóbbat is is adhatott volna egy szovjet testvérvállalat.
