Adventi ajándék
A Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik tüntető tanulójának minapi szkeptikus kommentárja: „Nem tudom elképzelni, hogy kiáll a kamerák elé Orbán Viktor, és azt mondja: bocsánat, tévedtünk, visszacsinálunk mindent. Ezek nem ilyenek.” Hát igen, ezek – legalábbis eddig – csakugyan nem voltak ilyenek; most azonban változott a helyzet. Orbán persze nem kért bocsánatot, és a „tévedést” sem ismerte el, de alig több mint huszonnégy óra leforgása alatt kénytelen volt belátni, hogy lényegében csakugyan vissza kell csinálniuk mindent. Az állam által támogatott egyetemi helyek egyre drasztikusabban végrehajtott csökkentése elindított egy olyan, gyorsan eszkalálódó tiltakozást, amelyre a miniszterelnök nem számított, és ezért politikai következményeit sem mérte fel – figyelemre méltó, hogy akarnoksága milyen valószerűtlen rövidlátással párosult. A múlt hét elején még minden tiltakozással szemben makacsul magyarázta, mennyire értetlenek a hallgatók az érdekükben intézkedő kormányzattal szemben, és ennek a hamis kommunikációnak rendelte alá egész apparátusát; Balog Zoltántól Hoffmann Rózsán át Giró-Szász Andrásig mindahányan kényszeresen hajtogatták, hogy a keretszám-restrikciónál nagyobb áldás nem is érhetné a felsőoktatás rendszerét.
Aztán egy váratlan, láthatóan még a legszűkebb körét is meglepő fordulattal Orbán egyik napról a másikra lejáratta az egész társaságot – és persze önmagát is. Szegény Hoffmann Rózsa szombat délelőtt még türelmet kért, mondván, a következő kormányülésen döntenek majd a végleges keretszámokról, ám aznap délután a Főfőnök minden előzetes bejelentés nélkül, egy úgynevezett romkocsmában találkozóra hívott néhány fiatalembert – akikről utóbb derült ki, legkevésbé sem a hallgatói szervezeteket, hanem a Fidelitast képviselték –, és a minden bizonnyal magvas eszmecsere után hirtelen megvilágosodott. Facebook-üzenetben közölte, hogy a kormány minden további nélkül eltörli a keretszámokat: az egyetemi felvételin ezentúl egyedül a (még meghatározatlan) minőségi kritériumok számítanak, tehát azokat teljesítve bárki bejuthat tandíjmentes képzésre, feltéve, hogy lediplomázik, és majdan itthon áll munkába. Ezt a drámai retirálást azzal indokolta, hogy a fiatalok megértették vele, mire van szükség: „Egyszerű, átlátható szabályozásra, mert olyan bonyolult a mostani rendszer, hogy csak bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot kelt.”
Kevés ennél cinikusabb nyilatkozat hagyta el eddig Orbán száját. A rendszerrel ugyanis legkevésbé sem az a baj, hogy bonyolult, sokkal inkább az, hogy igazságtalan, antiszociális, és elfogadhatatlan mértékben korlátozza a méltányos és szükséges társadalmi mobilitást. Amióta jó egy éve a kormányzat álságosan felsőoktatási reformnak nevezi, amint folyamatosan megvágja az intézmények támogatását, azóta valamennyi érdek-képviseleti szervezet, a rektori konferenciával egyetemben következetesen elutasítja Orbán Viktor nem is titkolt, képtelen végcélját, az önfenntartó egyetemi szisztéma agyrémét. Mindhiába: az oktatási tárca legutóbb rapid módon úgy döntött, hogy a jövőben mindössze tízezer hallgató kivételével mindenkinek fizetnie kell; vagy a diákhitel révén persze választhatja az eladósodást is. A hallgatók verbális ellenállása erre a durva támadásra egyszeriben „tettlegességbe” torkollt, országszerte százak és ezrek hívták tetemre azt a miniszterelnököt, aki annak idején, az ellenzék vezéreként népszavazást indított a tandíj eltörlésére. Orbán váratlanul szembekerült azoknak a generációknak a felháborodásával, amelyekre deklaráltan úgy tekintett, mint a Fidesz politikájának támogatóira. És nyilvánvaló lett, hogy ezt a társadalmi csoportot nem tudja kézben tartani, mert ennek nincsenek egzisztenciális kötöttségei, nem félemlíthető meg, és különböző szervezeteit egyelőre – bármily hihetetlen – a tandíj kérdésében még nem sikerült megosztani.
Mégis, miután eddig egyetlen politikai merénylete sem ütközött számottevő ellenállásba, Orbán ezúttal is azt hitte, csak azért is átmehet a falon. Későn fogta fel, hogy elszámította magát. De az erőből mindig értett – mondhatni csak abból. Amint kijózanodott, legott szemérmetlen taktikázásba kezdett. Mint az emberi erőforrások letéteményese lapzártakor némi malíciával jelentette, „adventi feladatként” három napot (!) kapott a miniszterelnöktől egy új felsőoktatási tervezet kimunkálására. A mind zavartabb kormányszóvivő pedig előadta: minden adott, hogy „a kormány több mint egyéves munkája sikeres legyen”, és a diákokkal „minél hamarabb megbeszélve a koncepció végleges lezárását”, meghozhassa „az eddigi vitákat összegző, végleges döntéseket”. Ennek a szánalmas humbugnak persze nincs semmiféle szakmai háttere, nélkülözi a megalapozott részleteket és a hiteles számításokat. Blöff – minősítette tömören a miniszterelnöknek küldött Facebook-válaszában a hallgatói hálózat egyik aktivistája.
Igen, Orbán most kétségkívül megijedt, ám szokásához híven megint úgy tett, mintha átvágta volna a gordiuszi csomót.
Valójában pedig – történjék ezután bármi – a méretes szöget már beleverte politikai koporsójába.
