Abszurd operett
A cselekmény egy pesti zenés színházban játszódik napjainkban, témája a társulat tagjainak belső viszonyai, a közéjük bekerülő külső szereplők, de mindenekelőtt az előadások, maga a színház, a színpadi lét.
Vérbeli színház a színházban szituációk épülnek egymásra, magánszámokkal és remek kettősökkel. A kezdőképben Jókai és Laborfalvi Róza szerelmi pillanatát kapjuk 1848. március 15. estéjén a Nemzeti színpadán; innen egy pillanat alatt kerülünk át a darabbeli színházban előadott operettbe, onnan pedig a színészek saját életébe, majd vissza. Ide-oda pattog a labda, mindig új helyzetek kerülnek bele, gyilkosság és romantika, irodai szex és vérfertőzés, női bosszú és fekete humor a rivaldafény, a lézer és a szárazjég mellé, a néző pedig sohasem tudhatja, hogy melyik újabb csavar melyik szinten fog tovább bonyolódni.
Ha létezik abszurd operett, hát ez az iskolapéldája: a Centrál Színházban játszott Brodway felett az ég. Kiss Márton és Baráthy György dramaturgiai építménye mestermű. Nemcsak élvezetes és szórakoztató, de érzékenyen kidolgozott, és pontosan kezeli az arányokat is. Ettől a darab tragikus és komikus, abszurd és érzelgős részletei egymás mellett, nem egymás ellenében hatnak. Ez a sokszólamúság önfegyelmet igényel a színészektől is, és ők többnyire maradéktalanul teljesítenek, hatan összesen huszonegy szerepet nyomnak le a két és fél óra alatt, az egyes szerepeken belüli személyiségváltozatokról nem is szólva. Színháztörténeti pillanatokat kapunk Papp János erőteljes és szellemes figurájától, oszlopként tartja az előadást, vérbeli commedia dell’arte figura, bármikor képes az átváltozásra. Borbás Gabi a szubrett feleség szerepében kitűnő. Démonian tud középszerű lenni, de visító hangja állandó feszültségben tartja a levegőt, mint valami folyamatos villámcsapás. Kettősük minden változatban jól működik, ám csúcspontját a Károly bácsi–Irma néni jelenetben éri el: karosszékben, papucsban egy tévé előtt. Botos Éva csodálatos clown, mintha törékeny teste, folyton éber mimikája maga volna a színjátszás metaforája. Énekteljesítménye pedig egészen döbbenetes.
Az előadás két igazi főszereplője azonban a nyelv és a zene. Baráthy György dalszövegeiben annyi parafrázis, izgalmas nyelvi törmelék bújik meg, amennyi több darabot is megtöltene. Még ennél is sokrétűbb Darvas Ferenc zenéje, ahogyan a teljes operett- és musicalirodalom zenei készletét ízekre szedve újrakomponálja.
Götz Eszter
