A titkok írója

Az Új Magyarország-beli cikkének 1947-ben ezt a címet adta: Európa egy amerikai újságíró szemével. Boldizsár főszerkesztő megkérdezte, ésszerű és hiteles-e, ha a Svájcban élő és németül író zsurnaliszta így mutatkozik be a honfitárs olvasóknak. Habe erre kijelentette, hogy minden emigráns hazátlan, de megengedi magának az „amerikai” minősítést, amelyet katonaként és állampolgárként is kiérdemelt.

Különben is csodálója és propagandistája az Újvilágnak, amelybe ő már tizenkilenc évesen belelátott mint az első zeppelin utasa. Egyébként írásának nagyobb lehet a „húzása”, ha egy Magyarországon még ugyancsak ritka tengerentúli jövevény jegyzi. Miközben Boldizsár pragmatizmusról pusmogott a bajsza alatt, Habe kifejtette, hogy ő és Amerika pariban vannak egymással. 1941-es befogadásáért ő a legkülönfélébb szolgálatokkal fizetett.

Ezzel aligha a titkosszolgálatra célzott, amelyre egyébként Greene-hez hasonlóan az ő esetében is nyíltan hivatkozik a Világirodalmi Lexikon. Ugyane kötet szócikkének érdeme még, hogy pontos az író származásának jelzésében, szemben az Akadémiai és az Új Magyar Lexikonnal, amelyek németnek tudják őt, a mindentudó hamburgi Knaur’s pedig osztráknak.

Frontvonalban

Csakugyan nincs a földkerekségnek anyakönyve, amely egy Hans Habe nevű újszülöttet bejegyzett volna 1911-ből. Van viszont egy budapesti, amely egy bizonyos Békessy János világrajöttét igazolja, hogy a szép magyar nevet aztán elnémetesítve kapja majd szárnyaira a világhír.

A Habe név létrejöttéről írtunk hajdan (XI. évf. 23. sz.), emlékeztetőül most csak annyit, hogy a Bécsbe települt família sarja, Hans Békessy cikkeinél a H. B. monogramot használta, amely összeolvasva már németesebben hangzott.

Szomorú tapasztalni, hogy az egyetemre készülő generáció körében milyen ismeretlen a szerző, akinek az egyik budapesti kiadó már egy tucat fordításával jelentkezett az elmúlt években. Az is igaz, hogy a valóságos és enyhén szólva sötét családi háttér csak kerülő úton jutott be „irodalmácia” útvesztőibe. Mindenekelőtt a családfőre, Békessy Imrére illik ez az utalás, aki Bécsben is folytatta Pesten megkezdett revolverújság-írását. Vagyis hát kinyomozását és megírását egy sötét manipulációnak, majd a kefelevonat bemutatását az érdekeltnek, megkérdezve: mennyit ér neki a közlés elmaradása?

Hans ezalatt politikai hovatartozását méregette, és időbe telt, amíg a jobboldali Stahrenberg-milícia egyenruháját levéve antifasisztának állt. Ahogy múlt az idő, itt is az élvonalba került, sőt még a Schicklgru-ber név előbányászásával is megörvendeztette az antifasiszta propagandát.

Lesz népszövetségi tudósító Genfben, és francia önkéntes, amikor a német tankok már Párizshoz közelednek. Írja Ha elesnek mellőled ezeren című hadinaplóját, amelyet később úgy tart számon a világirodalom, mint a világháború első tanúságtételét. Lesz aztán a németek hadifoglya, de szökevény és menekülő is, aki Ibéria titkos ösvényein át eljut a portugál repülőtérre, ahol – mert neve már ismert volt – az USA „szükségvízuma” várja. Említett regénye Amerikából szétáradva nagy hullámverést kelt, és népszerűségében egy későbbivel osztozik.

A Halál Texasban címűt pár hónap alatt megírja a Kennedy-gyilkosság után, tizennégy nyelvre fordítják le, és korai következtetéseivel ugyanoda jut el, mint a később titkosított Warren-jelentés.

A titkon háborúra készülő – Angliát már pilótákkal támogató – Amerikának kapóra jön a nagy műveltségű, több nyelven tudó, háborúkban is jártas férfi, akit a lélektani hadviselés oktatására hasznosíthatnak. Pearl Harbor után egy osztagot is szerveznek számára, leginkább emigránsokból, hogy majd a frontcsapatokkal együtt érkezve ők szervezzék meg egy-egy elfoglalt város helyi tájékoztatását, sajtóját, rádióját.

Egyik embere, Heym őrmester (Stefan Heym, a későbbi NDK-ból kiábrándult író-politikus) harminc év múlva így mesél róla: „A hirtelen jött közfigyelem és hírnév kissé elkapatta Habét Amerikában. Első dolga volt elálló füleit megigazíttatni egy plasztikai sebésszel, haját szőkére festetni, és tiszti fantáziauniformist csináltatni magának, ami kizárólag tábornoki juss az USA-ban. Szolgálati igazolványába – valami rendiség látszatát akarván kelteni – a Hans Habe von Békessy nevet íratta.”

A hadviselésben Habe főhadnagy elvégezte a tőle elvártakat, habár írásaiban titkos feladatokra sosem céloz. Nevéhez kötődik viszont az itáliai Cajazzóban vérengző náci tiszt elfogása és kihallgatása. Ezt a New Yorker a második világháború első számonkéréseként közölte.

Az őrnagy úr

Harcol Afrikában, olasz és francia frontokon, de legizgalmasabb időszaka akkor kezdődik, amikor német földre lépnek. A „sorsfolyó” – írja a Rajnáról, aztán Aachentől Kölnön át Münchenig a felszabadítások másnapján utcára kerülnek a napilapok. Igaz, olyan emberek írják a glosszákat, mint Kästner, hisz ennél az alakulatnál még a szakács is a hajdani Wiener Telegraf szerkesztője volt. Most szorgalmas, csöndes őrmesterek ők mindahányan, Habe pedig már őrnagy és három sor kitüntetés birtokosa.

Állítólag a főparancsnok „Ike” is felfigyel munkájára, aminek igazi jelentősége akkor lesz, amikor Eisenhower beköltözik a Fehér Házba. Voltak hetek, hónapok, amikor tizennyolc német város napilapját szerkesztették, nem csupán új nyomdakapacitást teremtve, de az újságkészítés régi szakembereit is visszacsábítva a nyomóhengerek mellé. Ha pedig valami nem ment szép szóval, segített a húskonzerv, a cigaretta, a penicillin vagy a nejlonharisnya.

Öntelt fickó?

Az, hogy rajongtak volna érte katonái, csak írói túlzás, leginkább a Hovatartozásunk című regényéből, amelynek főhősében – Peter Odgen kapitányban – nem nehéz őt felismerni. Vágyait és elmaradt sikereit átadja ennek a figurának, aki a párizsi Place de la Concorde-on romantikus ranger-cowboyként száguldozik, és legyőzi a rejtőzködő SS-orvlövészeket. Ugyancsak ő az, aki majd kegyesen eltűri a város legszebb mademoiselle-jeinek csóközönét, és akit kézről kézre adnak.

Később egy másik exőrmester, Ernst Cramer, akiből a Welt am Sonntag kiadója lesz, szintén nem fényezi Habét emlékeivel: „Nem egyszerűen hiú volt, hanem öntelt, nem tudta elviselni, ha társaságba kerülve nem őt kezdték rögtön dicsérni és ajnározni.” (Hájjal kenegették viszont – így a legendák –, amikor Molnár Ferenc valahol bemutatta: Mister Habe, a nagy katona.)

„A háború utáni Németországban – folytatja Cramer – feltűnést úgy keltett maga iránt, hogy megkérdőjelezte a politika egyértelműségeit, például Nürnberg legitimitását, szidta Böllt és Brandtot, Philip Roth A Portnoy-kór című regényét onanizáló prózának titulálta. Közben nem bánta, ha a Bunte kétszáznyolcvan kasmírpulóveréről, luxuséletmódjáról cikkezik, és parádés jachtját fényképezi.”

Hogy semmiről le ne késsen, Habe – a kétlakiságot is vállalva – siet viszsza Amerikába. Bejáratos lesz az álomgyárakba. A Tarnowska című regényét Visconti viszi filmre Romy Schneiderrel. Aztán jön a folytatás. Tetszik neki a stúdióéletmód, habár nehezen szokja, hogy itt nincs se parancsolgatás, se raport. Éri tragédia is. Lányával, Marinával a Manson-banda végez, őt pedig ötödik felesége is elhagyja, nem kevés anyagi gondot okozva.

Asconai évek

A hatodik asszony végre változást, nyugalmat ígér. Balla Lici, a hajdani pesti szubrett visszavezeti őt Európa csöndes vidékére s a már csaknem teljesen elfelejtett magyar nyelvbe. (Írni élete végéig csak németül tudott, sosem járt magyar iskolába.)

A csöndes svájci Asconában vesznek házat, Manntól tanult munkamódszerrel meghatározott oldalmennyiséget ír naponta, majd séta következik, esténként bridzs a szomszédban lakó Turay Idáékkal, és sosem több két pohár sherrynél.

1967 októberében Pestre jön a Pen meghívására, az „új regényről” tart előadást a Fészekben. A közönséget elragadtatja szép magyarsággal felolvasott előadása.

Most, Habe születésének századik évfordulóján időszerű lenne a magyar olvasók kezébe is eljuttatni 1977-beli halála után előkerült önéletrajzi regényét. Ez valahol Bécsben leledzik, magánkézben. A szakemberek tudják, hol. Döntse el majd az olvasó, hogy a regényíró rendkívüli képességeit is elismerve – a magánembert is megismerve – mennyire kell őt szeretnünk és tisztelnünk.