A század egy szerelem tükrében

Eddig úgy tartottuk számon, mint a férfi-nő kapcsolat avatott ismerőjét, aki feltehetően a saját bőrén élte át
ennek az örök témának és halhatatlan, soha meg nem oldható rejtélynek, a szerelemnek minden örömét és bánatát. Ezért voltak eddigi könyvei oly hitelesek. Választ keresett azokra a kérdésekre, amelyek nap, mint nap ott élnek bennünk. Igaz, eddigi könyveibe is mindig belopózott a történelem, személyes sorsa vagy azé a gondolkodó, a konvenciók, a rossz társadalmi és politikai beidegződések ellen lázadó, a szabadságot kereső emberé, aki
volt és maradt s reméljük még marad sokáig valamennyiünk örömére.

Lévai Katalint a rendszerváltás tette szakpolitikussá, közéleti személyiségé. De hogy mi tette íróvá, arra ez a könyve válaszol. Bensőségesen, végigkísérve egy kétszeres kisebbségből kitörő és végül életcélját elérő nő pályáját. Aki lehetne akár ő is, de bárki más, aki végigélte a XX. század évtizedeit. A világválságot, a háborút, a remények, majd a csalódások esztendeit, 1956-ot és még sok-sok más, embert próbára tevő eseményt. Egy ember, aki kortársunk, részese nagy reményeinknek és még gyakoribb csalódásainknak.

Lévai Katalin ezúttal mélyebben merít, nagyobb fába vágja a fejszéjét, mint egy személy életének a megelevenítése. A századot fogja vallatóra, egy olyan ember szemszögéből, aki szinte mindenért keményen kellett, hogy harcoljon. Teher alatt nő a pálma. Zorica, regénye hősnője szerb bevándorló család gyermeke. Szülei megküzdenek azért, hogy a nyomorból menekülve új otthonra leljenek egy másik közegben, a nagyvárossá fejlődő Budapesten, hogy ez az új, sokszínű, de nem ellentmondás mentes világ befogadja őket. Ez, ismerve a huszadik század nagy kacskaringóit, nem is olyan egyszerű. Hol szövetségesei ők magyar sorstársaiknak, hol a vad nacionalizmus ellenségeknek kiáltja ki őket, szeretetben és gyanakvásban egyaránt van osztályrészük.

Ráadásul Zorica nem olyan, aki beletörődik abba, hogy mint nő kisebbségbe szorítsák. A két háború között nő létére elvégzi az egyetemet, kitör a konyhából, a fakanál mellől. Azután megküzd az ötvenes évek embert próbára tevő kihívásaival s elveit soha nem adja fel. Mint tanárember kivívja magának az elismerést. Csak jóra és szépre oktatja növendékeit, arra, ami mintegy fáklyaként világította meg előtte nem könnyű életútját. Világválság, háború, forradalom rá zúduló terheit egyaránt elviselte, amit még szerb származása is nehezített.

Ne gondoljuk azonban, hogy Zorica élete komor. Legalább annyi szépség és ihlető erő lakozik abban, ami származásánál és személyiségénél fogva küzdelemre késztette. Hiszen egyszerre több nemzet gyermeke. Élvezettel merül bele a szerb népmesék varázslatos világába. Magyar barátaival együtt futkározva éli át a belvárosi flaszter világának legendáit és történeteit, vívja meg a maga kis csatáit. A Balkán hegyei között ugyanolyan otthonosan érzi magát, mint Budapesten, a város kis szerb szigetén, honfitársai között, de már magyar, ezen a nyelven ír s lesz befutott írónő.

Nem lenne Lévai Katalin az írónő, ha nem tenné próbára tollát ebben a történetben is egy nagyszerű szerelem bemutatásával. Zorica életét végigkíséri egy igaz érzelem, viharos szenvedély nagy lehetősége s egy félresikerült házasság nyomasztó terhe. Hogyan szabadul meg a rossz kapcsolat nyűgétől s próbálja meg egyedül felépíteni az életét.

Vajon a magány elegendő-e a kiteljesedéshez? Az alkotóihoz mindenképp, de elég-e ez, egy érző, szerelemre, társra vágyó nőnek? Elég-e a boldogsághoz? Eléri-e Zorica a célját írói pályáján és magánéletében? Aki kíváncsi rá, olvassa el Lévai Katalin új könyvét. Lapjain megelevenedik csodálatos XX. századunk sokak által átélt, másoknak csak hallomásból ismert eseménye, kirajzolódik egy nehezen induló, buktatókon, elválásokon és találkozásokon átívelő nagy szerelem izgalmas és tanulságos története.

Földeák Iván