A lemez újabb két oldala
Kilencvenéves lenne Janikovszky Éva április 23-án. A Pesti Magyar Színház – a Móra Könyvkiadóval közösen – egész napos programokat szervez kicsiknek és nagyoknak. Egyebek mellett kiállítást rendeznek Janikovszky Éva könyveinek illusztrációiból, lesz kézműves- és mozisarok, itt az író képeskönyveiből készült rajzfilmeket vetítik.
Este pedig A lemez két újabb oldala című szórakoztató képzeletszínházi előadást játsszák a Pesti Magyar Színházban – Tollár Mónika rendezésében.
– Az első felvonásban Horváth Lili és Láng Annamária játszik. Ők már korábban is szerepeltek a produkcióban. Újdonság, hogy a lemeznek már nemcsak női, hanem férfi oldala is van. A második felvonásban Elek Ferenc és Nagy Viktor együtt lépnek fel: ebben a formációban még sosem játszottuk a darabot, ezért az április 23-i előadást premiernek tekintjük – mondta a 168 Órának Tollár Mónika.
Egyébként Horváth Lili, Elek Ferenc és Nagy Viktor együtt jártak a színművészeti egyetemre 1994 és 1998 között.