A kilences számú őrangyal
Én már az elhíresült Fradi-sas láttán is azt gondoltam, hogy alkotója, Szőke Gábor Miklós nemcsak tehetséges és invenciózus szobrász, aki nem idegenkedik a merész, újfajta megoldásoktól sem, hanem humornak sincs híján. Az Üllői úti csirke azóta elfoglalta méltó helyét a nép ajkán, s része lett a ferencvárosi legendáriumnak is; a most felnövő új szurkolói nemzedékek számára pedig egyszerűen elképzelhetetlen lesz nélküle a világ, a csapat.
A művész (akiről jegyezzük meg azért, mindenféle más szobrokat is alkotott az utóbbi időben) ezúttal újra bizonyította a labdarúgás és a humor iránti elkötelezettségét. Ő öntötte szoborba (vagy mibe) ugyanis a Ferencváros legendás kilencesének, Albert Flóriánnak mezét. A mezből persze jelmez lesz az ő kezében, angyaljelmez méghozzá – és a 9-es számú őrangyal, ahogy a mű modellje tette egykor a kezével, szépen, komótosan csípőre teszi a szárnyait. Tág értelmezési mezőt nyit nekünk a művész ezzel a gesztussal, benne az elmúlt évek, évtizedek számos jelképes erejű jelenségével és cselekményével, s mi ironikus mosollyal a szánk sarkában gondolkozhatunk el ártatlanságról és bűnről, szelídségről és erényről, a sport társadalmi hatásáról és a sportcsillagok utóéletéről. Gyanítom, nemzedékek szerint más-más irányt vesz majd ez a gondolkodás. Mi, akiknek a Flóri megannyi valóságos élményt jelentett, gólokat és cseleket, újságcímlapokat és csípőre tett kezű álldogálást a középkörben, a hatvanhatos varázslatot a brazilok ellen és egy kocsmát a Ferenc körúton, a csillogás mulandóságán mélázunk el majd (sosem gondoltuk volna, hogy az Albertet lehet Groupamára magyarosítani, például), mások a jellem és szerep távolságára figyelnek (hogy ő angyali lehetne, még ha holtában is?), a fiatalabbak pedig talán egy másik, mostanában sok vihart kavart angyalszoborral vetik egybe a látottakat – akárhogy is, olyan alkotás született a Hungarikon-gyűjtemény 125. darabjaként, amely mellett senki se mehet el majd szó nélkül. (Ha a Fradi-múzeumban jár.) De hát nem is ez a cél.
