A Katona – ellenfényben
Sándor L. István A Katona és kora – A kezdetek című könyve nemcsak az ország egyik legjobb színházának keletkezéstörténetéről szól, hanem a mai ötvenes nemzedék szellemi gyökereiről is.
A szerző, az Ellenfény című kortárs tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője a 168 Órának megjegyezte: „Ha a Katona nem lett volna, nem foglalkoznék színházzal.” Az 1982-ben megnyílt teátrum teljesen újszerű és bátor művészi nyelven beszélt a magyar történelem és társdalom sorskérdéseiről. A Katona az egyik legfontosabb kulturális bázisa lett annak a fiatal értelmiségnek, amely aztán fontos szerepet játszott a rendszerváltásban.
A kötet dokumentumok segítségével tárja föl az előzményeket. Pozsgay Imre volt kultuszminiszter kérte fel Székely Gábort, a szolnoki, valamint Zsámbéki Gábort, kaposvári színház akkori igazgatóját, hogy vegyék át a budapesti Nemzeti művészeti irányítását. A „Gáborok” érkezése azonban a társulatában súlyos konfliktusokat okozott, s többen Aczél Györgynek is jelentettek a kialakult helyzetről.
Aczél és Pozsgay hatalmi érdekarcának kompromisszumaként a „Gáborokat” eltávolították ugyan a Nemzetiből, munkájukat azonban az akkoriban felújított, önállósuló Katonában folytathatták. Efféle „gáláns” politikai gesztusok a mai kilátástalan kultúrharcok közepette már elképzelhetetlenek. S noha a szerző azt mondja, művével nem a jelen eseményeire akart reflektálni, 25 évvel a rendszerváltás után némi nosztalgikus irigységgel idézzük föl a Katona indulásának színháztörténetet író korszakát.
