A holdudvar figurái

– Melyik autópálya, melyik kisváros?
– A játszótér hazai településé, az autópályás sztori pedig román. Igaz történetek szerepelnek a könyvben, az életből dolgoztam. De a konkrét helyek, nevek nem fontosak. A politika logikájáról, az ország állapotáról akartam beszélni. Nem arról, hogy pfuj, 2010 óta milyen rossz minőségű kormányzás van, hanem általánosabb, kulturális kérdésekről is. Örülnék, ha az, aki ezt a könyvet húsz év múlva leemeli a polcról, élvezné, mert jó minőségűnek találja, és érti, miről szól.
– A tárcákban felbukkannak politikusok, a holdudvar figurái, tanácsadók. Vártam, mit ír a politológusokról. Aztán jött a Képlet. Nem rejti véka alá, hogy ebben Török Gáborról van szó. Egyik facebookos bejegyzésében azt írja: „Mennek itt együttesen tüntetni a nácik ellen a demokraták, ahelyett hogy meghívnák Gyöngyösit a közgazdasági egyetem Tárcatükör sorozatába, ahol elmondhatná pártja álláspontját listázási és vagonírozási kérdésekben, szakértő moderátor mosolygós hallgatása közepette.” Aztán az említett tárcát ajánlotta a figyelmébe, amelyben a főhős „társadalommérnök”, „ünnepelt sztár”, aki mindenféle felkérésnek eleget tesz, mígnem a radikálisok hívják, „kellene egy képlet a kampányra”.
– Nincs személyes problémám Török Gáborral, tartalmi kérdésekben nem értek egyet vele. A Képlet főszereplője egyébként sem rossz karakter, nincs benne gonoszság. Ez a tárca pedig, mint majdnem az összes többi, egyszerre három-négy élő személy jellegzetességeiből állt össze: Töröknek nincs három gyermeke, és amit a lányokról írtam, azt sem az ő példájából merítettem. Írásaimban senki nem ördögtől való, csupán egy struktúra része, egy életpálya megélője.
– Ez önfelmentés.
– Élesen reagáltam a közgázon történtekre, nem fojtottam el a csalódottságomat. De a könyvem szereplői egy másik világban mozognak. Ebben az író megértéssel szemléli őket, megpróbálja az eseményeket az ő szempontjukból magyarázni.
– Megértő a szlovák parlamenti képviselővel is, aki a magyar Országgyűlésben elmondott tiszaeszlározó felszólalást honosítja: zsidók helyett magyarokról beszél.
– Hannah Arendt Eichmann-esszéje és Kertész Sorstalansága is a gonosz banalitásáról beszél, arról, hogy hétköznapi emberek idézik elő a gonoszságot. A szélsőjobboldali rendszereket is „mezei” választók építették fel „mezei” képviselőkkel, így lettek felelősek sokmilliónyi ember haláláért. Szlovák képviselőm is ilyen. Kedvelhető, szereti a családját, nagy szónoklata előtt izgul, segít a helyieknek. Nem hiszem, hogy holnap bárkit is vagonírozni fognak, de oda kell figyelni a beszédekre, mert a politika folyamatosan változik. Ma van egy 855 ezres támogatottságú náci pártunk, holott egy választással korábban csak 119 ezer szavazatot kaptak. Ha meg akarjuk érteni a körülöttünk lévő világot, meg kell értenünk a szereplőket. S ebben persze ott van a hétköznapi ember esendősége, korrumpálhatósága is. Az, hogy nem kérünk számlát, rokkantparkolóhelyre állunk, és legyintünk a nagyobb botrányokra is. Azt szeretném az olvasóimnak elmesélni, hogy a politikusoknak, akiket a tévében látunk, nincs három fülük meg tizennyolc ujjuk. Nem ufók. Ugyanolyan emberek, mint mi.
– MDF-es kampányfőnökségére visszagondolva a könyv ajánlójában azt írja: jóindulatú bolond volt. Ha ezeket a játszmákat jobban ismeri, sikeresebb stratéga lehetett volna?
– Ebben a kampányban nem volt értékvita, „igazságszolgáltatási” eszközökkel, semmilyen lábon meg nem álló meggyanúsításokkal végezték ki a politikai ellenfeleket. Nem lehet olyan párt mellett kampányolni, amelynek a vezetőiről a nyilvánosságban egyetlen kérdés van: mikor kerülnek börtönbe? Azt hiszem, értek az üzleti és a politikai kampányhoz, nagyon sok siker van mögöttem, de e gyanúsítás mint kampányeszköz szokatlan volt.
– Ma már legitim eszköz. Tudná kezelni?
– Nem, de nem is akarnám, hogy erre még egyszer bárkinek is lehetősége legyen. És azt is látom, hogy visszaüt. Amikor a sokadik vádemelésről derül ki, hogy nem állja meg a helyét, a választók is megérthetik, mire ment ki a játék. Az a politikus, aki álmot ígér, és azt mondja: nincs tandíj, nincs vizitdíj, nincs vagyonadó, hiszen a jóléthez elég a politikai jóindulat, harminc markáns ember meg két pofon, attól ezt számon is kérik. A Fidesz ezt tudja is, energiáinak nagy részét ezért nem arra áldozza, hogy most jól kormányozzon, hanem arra, hogy bebiztosítsa jövőbeli pozícióit. Ahhoz, hogy szabad választások legyenek Magyarországon, egy kérdést kell folyamatosan feltenni: mennyi szabadságszerető demokrata van együttesen a két politikai oldalon, akik nem hagyják, hogy a gerincüket megtörjék.
– Sokan akarják kibekkelni ezt az időszakot. Egy évre ön is eltűnt.
– 2010-ben tudtam, hogy egykori kampányfőnökként másnap nem jöhetek vissza elemezni. És idő kellett ahhoz, hogy megértsem a kétharmados Fideszt. 1998-ban kifejezetten tetszettek az első lépéseik. Fél-egy évet mindenki megérdemel a választóktól, a kritikus értelmiségtől. Amikor körvonalazódott, hogy mit tesznek, írnom, jeleznem kellett ahhoz, hogy a tükörbe tudjak nézni.
– Hallgatásában nem volt védekezés?
– Ezzel kapcsolatban ajánlom A lista című tárcámat, segít megérteni a listázások folyamatát. Én is kaptam figyelmeztetéseket, hogy kinek milyen halállistáján lehetek rajta, de ez sosem bizonyosodott be. Nem érzem, hogy üldöznek.
– A Magyar Nemzet kóstolgatta a Political Capital megbízásai miatt.
– Sikerült is megmutatniuk, hogy öt év alatt annyi megrendelést kapott az egész cégcsoport, mint amennyinek a tízszeresét egyetlen aláírással a Nézőpont meg a Századvég. Értem, hogy mindez azért zajlik, mert az ellenzék elkezdte firtatni a Századvég megrendeléseit. És azt is pontosan tudom, hogy a kormányszóvivő úr, egykori kollégám, aki a Századvég korábbi vezetője, és lelkileg nyilván nem szakadt el korábbi cégétől, elég aktív volt a válaszcsapás kitalálásában, az újságírók mozgósításában.
– Dühös?
– Amikor látom, hogy milyen minőségű emberek sorvasztják el az országot pusztán azért, mert kontroll nélküli hatalmat kaptak a kezükbe, akkor igen, dühös vagyok. Ne értse félre, ez nem oldalfüggő: ahol nincsen parlamenti ellenállásra lehetőség, ott a győztesek többnyire belebolondulnak a hatalomba.
– Miért a pálya széléről osztogat tanácsokat? Nem száll be? Bokrosról amúgy is beszélik, hogy pártot alapít.
– Jól vagyok a bőrömben, sokat szerepelhetek, elmondhatom a véleményemet. Nekem ez most bőven elég. Nagyon tisztelem Bokrost, és örülnék, ha a belpolitikában jelen lenne. Az ellenzéki erők együttműködéséért akkor teheti ő a legtöbbet, ha ott ül az asztalnál, amikor megállapodnak a közös indulásról. Amúgy Bajnai Gordon a most hangoztatott normális Magyarország gondolatát tőlünk vette. A 2004-es EP-választáson a PC javasolta ezt a programot az MDF-nek. De nincs harag, jól érzik, hogy a normalitással lehet szavazót szerezni. Kérdés, elég-e leváltani a kormányt, és normális politikát csinálni, vagy el is kell számoltatni. Bajnai a békésebb irányt hangsúlyozza, Mesterházy támadóbb.
– Nem jósol fényes jövőt egy Bokros-pártnak, holott nincs értékelvű konzervatív párt. Nem is kellene?
– Dehogynem. Nincs szabadságpárti erő a parlamentben, olyan, amely elmondaná: nem az állam, hanem a kapitalizmus az egyetlen esély arra, hogy erős gazdaságunk legyen, így jól éljünk. Ha lesz olyan erő, amely a szabadságot hirdeti, biztosan kinyilvánítom a szimpátiámat. De csak akkor, ha a szabadságszeretet nem taktikai okokból, hanem ösztönből jön. Amúgy megeshet, hogy később szégyenkezni kell azért, mert őket támogattam.