A hobbit – Váratlan utazás

Szép hosszú film. Ezt közben többször is érezzük. Főleg, hogy hosszú. (Egyszerűen nincs benne ennyi tartalom.) És látjuk az extra helyszíneken, hogy szép akarna lenni.

Amióta a számítógép (is) csinálja a filmeket, azóta minden lehetséges. Nemcsak dinoszauruszokat tudunk a vászonra teremteni, de bármily szörnyet, akár emberszabásút is. Korábban színész kellett ahhoz, hogy egy szörnyszabású embert lássunk a vásznon. Most elég a masina.

Annyi szabadságot, amennyit most a számítógép mint technika megad, korábban egyetlen kifejezési forma nyújthatott: a nyelv. Ránk volt bízva, hogy az olvasás során milyennek képzeljük el az egyszemű óriást, az alvilágot, a boszorkányt vagy az akárhány fejű sárkányt. S mindenki a maga teherbíró képességével arányban „asszociált”, fogalmazta (belső) képpé a szöveget.

Amint valóban figurát kap a törpök elszánt, az orkok rettenetes csapata vagy a torz koboldok, mi, nézők meg vagyunk erőszakolva. A képzelet helyett a rendező (a technikus) kezd dolgozni. A fantasyregény a feldolgozás által meg is semmisül.

Fontos elmondani, hogy a „12 éven alul nem ajánlott” kategóriabesorolás ezúttal igencsak liberális. A helyenként az infernó látványát idéző csataképek, a rút szörnyetegek, a végeérhetetlen csatajelenetek nyomasztó álmokat ígérnek.

Az azonos című Tolkien-regény „nyomán” keletkezett mű komplikált és vontatott. (És méghozzá – „irgalom atyja, ne hagyj el!” – egy trilógia bevezető darabja!) A szép gondolat, hogy az elveszett otthonért küzdeni kell, rendre áldozatul esik a lábujjhegyre álló filmtechnikusoknak. Kár.

(Rendezte Peter Jackson.)

Bölcs István