A cári idők pompájában ragyog a felújított Bolsoj

Az első épületet egy az 1770-es években Oroszországban szerencsét próbáló angol matematikus és színházrajongó, Michael Maddox építette fel rekord öt hónap alatt. (A Bolsoj főhomlokzatán látható 1777 a színházépítési engedély dátuma). Az 1780-ban megnyitott színház negyedszázaddal később leégett. A helyén 1825-ben emelt empire stílusú, nagyszabású színházépületet 1853-ben pusztította el a tűz. A neoklasszicista utódot 1856-ban mindösszesen tizenhat hónap alatt építették fel – sietni kellett, mert az akkor már cári Nagyszínháznak kinevezett intézményben akarták tartani II. Sándor koronázását. Az épület talajvíz miatt néhány év múlva repedezni kezdett. 1941-ben bombatalálat okozott nagyobb kárt. Helyi ügyetlen és szakszerűtlen tatarozásokon túl, amelyek sokat rontottak az esztétikai értékeken és a technikai tulajdonságokon, a színházat teljes egészében soha nem renoválták.

2005-ben a Bolsojt be kellett zárni. Addigra az épület hetven százaléka használhatatlanná és részben életveszélyessé vált. A két felső emeletet már korábban lezártak - a negyedik padlója rövidesen be is omlott. A közönség az oldalbejárókat használta a főbejárat helyett, nehogy nehogy a kapuzat meglazult kövei valakinek a fejére essenek. A felújításra kiírt állami tendert „szégyenszemre” egy jugoszláv vállalat nyerte el, ezért érvénytelenítés után új pályázatot írtak ki, hogy mégis hazai cég végezhesse el a nem mindennapian bonyolult és nagyszabású feladatot: az épületfelújítást és bővítést, a XIX. századi külső és belső megjelenés rekonstruálását a legkorszerűbb színháztechnika beépítésével.

A győztesnek eredetileg 2008-ra kellett volna elkészülnie a munkákkal, de 2009-ben még a fele sem volt meg. Ennek egyik oka az épület vártnál is katasztrofálisabb állapota volt, így például a falak függőleges elemei között tenyérnyi rések tátongtak, másutt, amint a vakolat lekerült, hatalmas darabok estek ki a falakból ott, ahol százötven évvel korábban a hajszolt és szakképzetlen jobbágyok habarcs nélkül csak egymásra rakták a téglákat. Napról napra nőtt a hibalista és drágult a kivitelezés.

Négy év elteltével világossá vált, hogy a munkálatok reménytelenül nehézkesen folynak. Addigra már több alvállalkozó szedte meg magát az állami beruházáson azzal, hogy csak olyan feladatot végzett el, amely azonnali haszonnal járt. Legalább félévig szünetelt a projekt szakmai felügyelete, mert a főtervező építész sérelmezve a tervek önkéntes megváltoztatását és a technológiai előírások megszegését otthagyta az egészet. Az építkezési területen hónapokig „egy kapavágás” sem történt. Egy közben elindított állami vizsgálat állítólag súlyos pénzügyi visszaéléseket, sikkasztást és korrupciót tárt fel - ezekről a nyilvánosságot azóta sem tájékoztatták. Az akkori polgármester, Jurij Luzskov sértettségében, hogy nem moszkvai vállalat lett a főkivitelező, leginkább kerékkötője volt a vállalkozásnak – holott a Bolsoj főhomlokzatán az Apolló hajtotta négyesfogat ugyanúgy Moszkva jelképe, mint a Kreml, vagy a Vaszilij Blazsennij székesegyház hagymakupolái. Az ideiglenes alapzatként szolgáló hétezer acélcölöpre felrakott, kibelezett épületkísértetről a Tyeatralnaja téren senki sem mondta volna meg, hogy belátható időn belül lesz még belőle működő színház.

2009 nyarán Dmitrij Medvegyev utasítására koordinációs bizottság alakult meg, hogy egyeztesse, ellenőrizze és hatékonnyá tegye a rekonstrukcióban közreműködők munkáját. A fővállalkozót egy másikra cserélték ki új pályázat kiírása nélkül: az új egyszerűen felvásárolta a kudarcos régit. Ősszel az épületet átemelték a végleges alapzatra, megkezdődhetett a külső homlokzatok és a belsők restaurálása. Ezer restaurátor – aranyozás-, mozaik- és kárpit szakember dolgozott az épületben, és még vagy háromezer a külső műhelyekben. А nyitás időpontját így is többször módosítani kellett.

Kulturális jelentőségét, technikai bonyolultságát és a költségeket tekintve a Bolsoj rekonstrukciója példa nélküli vállalkozás Oroszországban – írta az újságíróknak rendezett bejárás tapasztalatait összegezve a Kommerszant című lap. A színház területe a kétszeresére, hetvenkétezer négyzetméterre nőtt. Húsz méterrel a főépület alatt egy többfunkciós kamaraterem létesült. A színpadi gépezetet egy olyan német cég szerezte be és felügyelte a beszerelését, amely korábban a londoni Covent Garden, a milánói Scala és a velencei Fenice rekonstrukciójában vett részt. Európa legnagyobb hidraulikája mozgatja a színpad alatti hat további szintet. A balett színpad kialakításában a brit Királyi Balett ortopéd szakemberei működtek közre. A nézőtér falburkolata különleges hangtovábbító tulajdonságokkal rendelkező fenyőfajtából készült. Ezt is, mint minden egyéb akusztikailag fontos elemet, beleértve az üléshuzatok anyagát és redőzését német szakemberek ellenőrizték. Az operaszínház akusztikája közmondásosan siralmas volt, mert a szovjet időkben a zenekari árok padlóját betonnal öntötték fel, a falakat habszivaccsal szigetelték és a termet kitömték ülésekkel, hogy a párt- és állami rendezvények díszvendégei mind elférjenek. A nézőtéren most ezerhetven ülést lehet elhelyezni.

A történelmi épületen a tető új rézborítást kapott. A fő előcsarnok fali csempéit ugyanaz az európai cég készítette, amely százötven évvel ezelőtt is. A tölgyfa padló helyébe ismét velencei mozaik került. A nézőtéri díszítéshez több kiló aranyat, több tucat liter közönséges vodkát és számtalan, autentikus eljárásban negyven napig rothasztott tojást használtak fel. A kárpitokat az eredeti elvásott maradékdarabkái alapján korhű szövőszékeken szőtték meg, úgy, hogy a gazdag díszítésű anyagból naponta csak néhány centiméter készülhetett el. A múlt században tisztítóba küldött és ott tönkretett goblenek megmentésén öt évig dolgoztak a szakemberek. A sarló és kalapácsokat és a szovjet címert mindenütt a cári kétfejű sasra cserélték ki. Mint a kivitelező képviselői állítják, a