Vucsics: nem lehet Koszovó elismeréséről beszélni
Szerbia készen áll arra, hogy megvalósítsa a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezését célzó javaslatban foglaltakat, ám nem lehet Szerbia és Koszovó kölcsönös elismeréséről vagy Koszovó függetlenségének az elismeréséről beszélni, jelentette ki Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök kedd késő este a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).
Hozzátette: a hétfői brüsszeli tárgyalások során valóban elfogadta a rendezési tervet, ahogyan Albin Kurti koszovói miniszterelnök is, ám annak részleteiről és pontos menetéről még tárgyalni kell, ezért nem is írták még alá a dokumentumot. Szerbia számára például elfogadhatatlan, hogy Koszovó belépjen az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, ezért a dokumentumot a mostani formájában nem tudja aláírni, annak negyedik pontja ugyanis azt tartalmazza, hogy Szerbia nem akadályozhatja Koszovó felvételét a nemzetközi szervezetekbe.
Emlékeztett arra, hogy az ellenzék néhány hete a parlamentben árulással vádolta, és azt állította róla, hogy hajlandó aláírni egy olyan dokumentumot, amellyel Szerbia lemond Koszovóról, ilyet azonban soha nem tenne, mint ahogy nem is írta alá a javaslatot a jelenlegi formájában.
Albin Kurti a brüsszeli tárgyalást követően kiemelte: ő készen állt arra, hogy aláírja a megállapodást ott a helyszínen, ám a szerb elnök nem állt erre készen. Alekszandar Vucsics ezzel összefüggésben közölte: mindegyik fél tudta, hogy nem azért utaznak Brüsszelbe, hogy azonnal aláírják a megállapodást, tárgyalni mentek, és tárgyaltak is.
A koszovói ellenzéki pártok viszont bírálták a kormányfő lépéseit, mert szerintük elfogadhatatlan az a javaslat, amely nem tartalmazza Szerbia és Koszovó kölcsönös elismerését, vagyis azt, hogy Belgrád elismeri Pristina függetlenségét. Emellett azt is felrótták Albin Kurtinak, hogy beleegyezett abba, hogy megalakítsa a koszovói szerb önkormányzatok közösségét, ezzel pedig nagyobb autonómiát kapnak a Koszovóban élő szerbek. Ennek a közösségnek a megalakítását mindeddig a miniszterelnök is ellenezte, és az alkotmánybíróság döntésére hivatkozott, amely kimondta, hogy a többnemzetiségű Koszovóban egynemzetiségű szervezeteket létrehozni alkotmányellenes cselekedet.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a hétfői találkozó után örömének adott hangot, hogy megegyezés született Szerbia és Koszovó között a két ország kapcsolatainak rendezését célzó, uniós javaslatról. A megállapodás részleteiről márciusban még tárgyalnak, és a felek hamarosan alá is írhatják a dokumentumot.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de a megállapodásban foglaltak legfőbb pontjai mindeddig nem teljesültek. A kapcsolat rendezése mindkét fél európai integrációjának a kulcsa.
(Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP)