The Wall Street Journal: Trump beelőzte Bident népszerűségben

Elnökségének kezdetén még 55 százalék volt Joe Biden elfogadottsága és 37 százalék utasította el. Mára ez az arány az ellenkezőjére fordult. 

2023. december 11., 16:35

Szerző:

A The Wall Street Journal hétvégi mérése szerint a jelenlegi és a volt elnök várható szavazati aránya jelenleg 47-43 Donald Trump javára. A részletes válaszok egyértelműen arra mutatnak, hogy a demokrata szavazók jókora része csalódott, vagy kevésbé bizakodó lett Joe Bident illetően.

Kevés elnök indult olyan kedvező startpozícióból, mint Biden 2021-ben – idézi a patinás üzleti lapot az Euronews. A több intézet felméréseit összegző grafikon szerint a töréspont váratlan gyorsasággal következett be, mégpedig a kudarcos és tragikus afganisztáni kivonulással. Azt követően kínkeservesen mászott vissza a kecsegtetőbb 43-44 százalékra, amivel már lehet esélyes jelöltként indulni, hiszen több elnök is volt, aki viszonylag simán duplázott hasonló teljesítménnyel. A múlt hétvégén azonban újabb zuhanás áll be, és az összesített mérés szerint Joe Biden elfogadottsága csak 37 százalék. 

Az elbizonytalanodásnak messze nem csak az elnök mantraszerűen ismételgetett magas életkora az oka, hiszen Trump nem fiatal. A legtöbben a saját helyzetükkel kapcsolatos pesszimizmusra és a csalódottságra hivatkoznak, hogy az életviszonyaik nem lettek jobbak, mint Trump idején. A szavazók mindössze 23 százaléka mondja azt, hogy Biden politikája személyükben segítette őket, míg 53 százalékuk szerint nem tett jót nekik az elnök gazdasági programja. Ezzel szemben a szavazók fele azt mondja, hogy Trump politikája személyesen segített nekik, és csak egyharmad emlékszik úgy, hogy ártott.

Ezek az érzületek azért lehetnek sokkolók a demokrata vezetésnek, mert a COVID miatti viszaesés után idén júliusban az USA nemzeti jövedelemtermelése ismét 5 százalék fölé emelkedett, ami sokkal jobb, mint az Európai Unióé – ami 0,71 százalék – és nagyjából azonos Kínával. A növekedési világátlag jövőre 2,9 százalékra várható. 

A kormány a hétvégén jelentette be 200 ezer új munkahely megteremtését, amivel a munkanélküliségi ráta bőven jobb lett, mint Trump utolsó évében, sőt, a legjobb 1969 óta. Az inflációs helyzet valamivel rosszabb, mint Trump idején, aminek oka az ukrajnai háborút követő tavaly nyári 10 százalékos pénzromlás. Viszont mostanra az inflációt sikerült 3,2-re szorítani, tehát az elnök joggal feltételezhette, hogy minden a legnagyobb rendben van. Pedig nem.

A Biden felett tornyosuló viharfellegeket duzzasztja, hogy a helyzet még rosszabb is lehet, ha befut egy szavazatszerzésre esélyes független jelölt. Az ilyesmi ritka madár az amerikai történelemben, és legutóbb is csak 1992-ben sikerült Ross Perotnak elnökjelöltségig férkőzni az idősebb Bush és Bill Clinton mellett. A texasi milliárdos be is szedett 19 millió szavazatot, amivel gyakorlatilag megbuktatta Busht, mivel szavazóinak többsége a reagani neoliberális rendszerben csalódott republikánus volt.

Jelenleg fordított veszély áll fenn, mert most

a demokraták táljából mazsolázna az önjelölt Robert F. Kennedy Jr., a legendás család sarja, aki meglovagolhatja, hogy immár 20 százalék felé tart a pártot választani nem tudók táborában is, és gyarapodik rajongótábora a konteo-hívő jobboldaliak között is.

Donald Trump büntető ügyei a republikánusokat egyáltalán nem rendítették meg, a demokratákat viszont nem taszítják eléggé 

A republikánus szavazók 92 százaléka nem tartja bűnösnek Donald Trumpot az ellene felhozott washingtoni és georgiai vádpontokban, 83 százalék pedig azt mondja, hogy akkor is rá szavazna, ha közben elítélnék, de nem fosztanák meg elnökjelölti jogától. 

A demokrata szavazók  94 százalékos, döntő többsége viszont elvárja az igazságszolgáltatástól, hogy állapítsák meg Trump felelősségét a capitoliumi lázadás gerjesztése és hivatali visszaélései miatt. Ezt azonban nem feltétlenül kötik össze Joe Biden személyével, és Trump esetleges elítélését nem tekintenék az elnök teljesítményének.

(Kiemelt képünk illusztráció. Donald Trump és Joe Biden a 2022. október 22-i elnökjelölti vitán. Fotó: Chip Somodevilla / POOL / AFP)