Svédország hőse a magyar származású rendőrnő

Tavaly ilyenkor a magyar sajtóban olvastam egy taxisofőrről, aki kocsijában egy szülni készülő nővel tartott a kórház felé. Ám az élet úgy hozta, hogy a férfi kezei között jött a világra az a kisgyerek. A taxis nem tett mást, mint amit tehetett: segítséget nyújtott – s a két kezét. Aztán hívta a mentőket. Nem nagy dolog – de nem is kicsi! A cikkben azonban, a nevét sem írták le…

El tudják képzelni, hogy ezt a férfit… vagy nőt, és még húszat-harmincat, azok közül, akik hasonló hétköznapi hősök, egyenként félórás portréfilmben bemutassa a legnagyobb magyar privát tévécsatorna, s terjedelmes interjút készítsen vele a legolvasottabb napilap? Majd a közönség szavazatai alapján kitüntessék a tíz legszimpatikusabbat? S hogy a díjakat a ’legcelebebb’ politikusok, színészek, énekesek, sportolók adják át nekik az Operaház színpadán?

Svédországban ez történik december első hétvégéjén, immár negyedik éve. Néhány nappal a pompás Nobel-bankett világhíres tudósai után a hétköznapok kis-nagy-emberei állnak a fényben. Nem kapnak milliókat kék mappában, s a király sem parolázik velük. Csupán feléjük fordulnak a lámpák meg a kamerák, s több millió ember szeme.

A hétköznapi hősök megünneplésének ötlete a nagy baloldali napilap, az Aftonbladet főszerkesztőjétől származik (aki egyébként az ez évi parlamenti választási kampány kezdetekor a svéd médiában elsőként tagadta meg a nacionalista SD párt reklámjainak közlését). Jan Helin idén immár a legnépszerűbb magáncsatorna, a TV4 elnökével, Jan Schermannal közösen hívta részvételre a svédeket, mondván: éppen elég szörnyűség, vér, szenvedés és gonoszság tölti meg az újságot és a képernyőt egész évben... s olyan kevés hely jut a jóknak. Ideje, hogy lássuk őket!

Arra kérték az embereket, adjanak hírt a környezetük, a mindennapjaik hőseiről. Két hónapon át érkeztek a mailek, levelek, melyeket a mozgalom honlapján olvashatunk. Közülük elismert személyiségekből álló öttagú zsűri igyekszik kiválasztani azt a harmincötöt, akik a leginkább olyanok, amilyenek mindnyájan egy kicsit szeretnénk lenni.

Sorra bemutatja őket a tévécsatorna és a lap is. Például a cingár Andreát, aki gondolkodás nélkül ugrott duci barátja után, amikor az nem jött a felszínre a stégről dobott fejes után. Amost, az uppsalai buszsofőrt, akinek saját többszázas fan-klubbja van az interneten, pedig 'csak' mosolyog és üdvözöl minden egyes felszálló utast. Livet, akit sokáig kiközösítettek a saját iskolájában, de volt ereje és bátorsága, hogy erről vitát kezdeményezzen helyben, majd a neten is, hogy segítsen hasonló társain. De megismerhettük Abdult is, aki a poroltót ragadott, hogy megfutamítson egy késes bolti rablót. Birgittát, aki iskolai szakácsként elhatározta, nem ad vacak félkész ételeket, inkább házi kosztot főz a gyerekeknek. S Eva Kallait is, aki frissen végzett rendőrként fel mert lépni bántalmazáson kapott kollégája ellen, holott közös felettesük a törvényt sértő tisztet vette védelmébe.

S mi tesz valakit hétköznapi hőssé, miért kellenek nekünk a kis-nagy-emberek? Íme, néhány válasz azoktól, akik a díjátadóként kalapot emeltek előttük:

”Csöndes erő van bennük, s képesek túlnőni önmagukon” – mondta Mark Levengood, az egyik legkedveltebb tévés szemelyiség. ”Mert a jó cselekedet másokat is inspirál!” – így Josef Fares a libanoni származású filmrendező. ”Mert ott vannak mindenütt, csak nem vesszük észre – ha felmutatjuk őket, újak születnek… talán bennünk is” – vélekedett Anni-Frid Lyngstad, az egyik ”A” az ABBA-ból. ”Mert ők a jogállam legkisebb katonái” – állította Carin Götblad, Stockholm megye rendőrfőnöke. Thomas Fogdö, sokszoros síbajnok szerint pedig azért ünnepeljük őket, ”… hogy senki ne mondja többé: 'nem tehetek semmit' – mert igenis, mindenki tehet valamit!”