„Soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen undorító módszerrel történik”

A nemzet hőseként tisztelt Fonszeka tábornokot hétfő éjjel államcsíny kitervelésének gyanúja miatt letartóztatták. A közelgő parlamenti választásokon indulni kívánó volt katonaembernek az elkövetkezendő hetekben szavazók toborzása és kampánykörút szervezése helyett haditörvényszék előtt kell felelnie az ellene felhozott vádakra. Elkeseredett hívei szerdára tüntetést hirdettek a szabadon engedését követelve, ám a békés gyűlés utcai harcokba fordult át.

2010. február 12., 06:48

Colombóban, Srí Lanka korábbi fővárosában és adminisztrációs központjában több ezren gyűltek össze szerdán Szarat Fonszeka tábornok szabadon engedését követelve. Az ellenzéki aktivisták a letartóztatás mögött politikai szándékot sejtenek, s a tüntetésen a két hete újraválasztott Radzsapakasza elnököt ábrázoló posztereket égettek. A kormánypárt támogatói is hamar megjelentek és mintegy 200 fő köveket dobálva próbált szembeszállni az ellenzéki tüntetőivel. Az utcai összecsapásoknak végül a rendőrség közbeavatkozása – könnygáz és vízágyúk bevetésével – vetett véget.

Szarat Fonszeka tábornokot tavaly májusban még egy ország ünnepelte a negyedszázados Srí Lanka-i háború befejezésében játszott szerepéért – a hadsereg parancsnokaként ő vezette győzelemre a kormányerők csapatait. Két hete pedig az egyik fő esélyesként várta az elnökválasztások eredményét. A kiélezett versenyt ígérő választásokon végül egyértelmű vereséget szenvedett, ráadásul az újraválasztott Radzsapaksza elnök is hadjáratot indított ellene: kampánystábjának eddig 37 tagját vették őrizetbe, a katonaságnál pedig tizennégyen köszönhetik kényszernyugdíjazásokat a Fonszeka-követők körében végzett tisztogatásoknak.

A sorból a tábornok sem maradhatott ki: hétfő éjjel kampányirodájában ütöttek rajta és katonai őrizetbe vették államcsíny kitervelése miatt, mely a vádak szerint még a parancsnoki hivatala idején történt.

„Ez nem letartóztatás. Ez emberrablás.”

Felesége és szövetségesei beszámolója szerint „kezeinél és lábánál fogva vonszolták ki [irodájából] és úgy bántak vele mint egy állattal”. Állítólag azért volt szükség erőszakra, mert a tábornok nem engedelmeskedett a felszólításnak. Felesége magyarázata szerint ura csak azért tiltakozott, mert már nem katona, ezért nem értette, miért nem a polgári rendőrség érkezik érte. A könnyeivel küzdő Anoma asszony hozzátette, számítottak a letartóztatásra, de „soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen undorító módszerrel történik”. A fordulat valóban nem váratlan, hiszen Fonszeka fő politikai riválisa, az újraválasztott Radzsapaksza elnök részéről az elmúlt hónapok során többször is az a vád érte, hogy az elnöki család elleni merényletekre készül, amit a tábornok tagadott.

A tábornokot a colombói tengerészeti bázison tartják fogva, ahol egy tucat katona őrzi, de hívei szerint nincs biztonságban: sem innivalót, sem ételt nem fogadott el fogvatartóitól, mert attól tart, őrizetben tartása alatt megölését tervezik.

Jehan Perara, a National Peace Council helyi független társadalmi szervezet elemzője szerint a fő kérdés a letartóztatás időzítése: „Miért nem hat hónappal ezelőtt, amikor még katona volt?” Perara szerint politikai motiváció húzódhat az időzítés mögött, esetleg a közelgő parlamenti választásokon az ellenzék vezetőjeként indulását akarták megakadályozni. E terv azonban kockázatos lehet, mert egy esetleges hosszú börtönbüntetés vagy halálbüntetés feldühítheti az ellenzéki támogatókat, ahogy azt a szerdai történések alátámasztották. A Fonszeka szabadon engedését követelő mostani tüntetés pedig csak az első állomása országosra terevezett tüntetés-sorozatnak. Az ellenzéki pártok pedig bejelentették, jogi útra terelik az ügyet, és a nemzetközi közösség elé tárják a zöld szigeten zajló jogsértéseket.

A Srí Lanka-i fejleményeket a nyugati hatalmak aggódva figyelik, és az Amnesty International emberi jogi szervezet is bírálta a kormányt az ellenzék ilyen megleckéztetéséért. Attól tartanak, hogy a zöld sziget egyre távolabb kerül a demokratikus országoktól, amit új szövetségeseinek listája (Kína, Irán és Oroszország) is alátámasztani látszik - számolt be a

Kitekintő.