„Riadókészültség”, szirénák, halottak – drámai képek a lángoló Athénból
Rendőrségi szirénák és könnygáz szaga tölti meg a görög törvényhozás épületét ölelő utcákat Athénban. A kormány tervezett megszorításai ellen tüntetők erőszakhulláma már halálos áldozatokat is követelt.
Három személy meghalt és legkevesebb négy embert nyilvánítottak eltűntnek, miután Athén központjában ismeretlenek felgyújtottak egy bankot – közölte a tűzoltóság szóvivője a CNN amerikai hírtelevízióval. Az áldozatok – két nő és egy férfi – a pénzintézet alkalmazottai voltak. Húsz embert, akik a tűz fölötti emeleteken rekedtek, a tűzoltók mentettek ki a banképületből.
A bank kiégett épületét őrző rendőröket is megtámadták a tüntetők. Egyesek üvegeket dobáltak az egyenruhásokra és azt kiabálták: "hóhérok" illetve "hazugok", mivel sokan mostanáig sem hiszik el, hogy a gyújtogatás emberéleteket követelt.
Athénban egyébként számtalan autót és szemeteskukát felgyújtottak városszerte, két kormányépület is lángolt, egy tűzoltóautó pedig felrobbant nem messze a történelmi nevezetességnek számító Zeusz-templomtól. Helyszíni tudósítások szerint Athén fölött füstfelhők gomolyognak.
A rohamrendőrség egységei kemény közelharcot vívnak a tiltakozók csoportjaival, akik üvegekkel, botokkal és kövekkel támadják őket. A tüntetők egy elszánt csoportja egészen a görög parlament épületének közelébe jutott szerda délután – a rendőröknek onnét sikerült visszaszorítani őket.
A rendőrség becslése szerint jelenleg mintegy 15-20 000 ember vonult utcára, a szakszervezetek azonban ennél jóval többről, 60 000 tüntetőről tudnak. A demonstrálók nemcsak a közszféra alkalmazottai közül kerülnek ki, az országot sújtó általános sztrájkoz csatlakoztak a magánszektorban dolgozók, szállítmányozási és bank alkalmazottak is.
A BBC azt írta: a zavargások megfékezésére eddig 1 700 rendőrt vezényeltek Athén utcáira. Az athéni rendőrséget szerdán "általános riadókészültségbe" helyezték, ami azt jelenti, hogy mindenkit mozgósítanak, és behívják szolgálatba a szabadságukat töltő rendőröket is.
A görög képviselők holnap szavaznak a kormány által kidolgozott szigorító intézkedésekről, amelyeket a gazdasági takarékossági jegyében, az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás nyomán vezetnek be.