Ötcsillagos szálloda lett Zeffirelli Három Villája
Csodájára jártak a művészvilág nagyjai évtizedeken át a nagy rendező Franco Zeffirelli Villa Tre Ville nevű rezidenciájának, amely az Amalfi melletti, nem kevésbé festői Positanóban állt a tengerparton. Ma is csodájára járhatnak azok, akik meg tudják fizetni azt a luxusszállodát, amelyet egy sorrentói üzletember alkotott belőle.
A 13 mesebeli lakosztály teljesen megőrizte a Rómeó és Júlia, a Napfivér, Holdnővér, a Názáreti Jézus rendezőjének, számos klasszikus opera színpadra álmodójának és vendégeinek szellemét. Olyan hírességek látogatták meg itt Zeffirellit, mint a kortárs zene óriása, Leonard Bernstein, a legendás szoprán Maria Callas, Liz Taylor, Liza Minelli, Elton John, de a 20. század elején gyakran időzött ebben a villában Szergej Gyagilev, az Orosz Balett alapítója is.
Az új tulajdonos, Giovanni Russo, aki 2007. decemberében vette meg a Tre Villét állítólag több mint 15 millió euróért, úgy döntött, hogy szinte érintetlenül hagy mindent benne, nemcsak azért, hogy Zeffirelli szellemiségét folytassa, hanem azért is, mert úgy tekint Tre Villére, mint egy kulturális örökségre. Az újításokat viszont szigorúan a helyi kézművesekre bízta, elvégre a környék híres kerámiáiról és tűzzománcairól.
A Zeffirelli-lakosztály volt a rendező otthona: minden kék és fehér benne, még ott állnak a polcokon azok a kedves könyvei, amelyeket ő hagyott itt, valamint azok a gyöngyházberakásos bútorok, amelyeket a művész Szíriából hozatott.
Akik a Traviata-lakosztályt választják, a Verdi-opera egyik díszlete között találják magukat. Itt a virágmotívumok dominálnak. A három villa közül a Villa Rosában van a Bernstein-suite – ebben egy fafűtéses kemencét alakítottak át zuhanyzó kabinná - a Villa Bianca kertes lakosztályában emlékezhetnek a vendégek Maria Callasra, míg a Villa Azzurra Gyagilev előtt tiszteleg.
Ami az árakat illeti, azok is mesébe illőek: a kisebb lakosztályok már éjszakánként 1100 euróért kibérelhetők, míg a három legnagyobb, amelyekhez magánmedence is járul, 5000 euróba kerül. ÁFA nélkül. Azért nem kell Russo úrnak attól tartania, hogy nem térül meg a befektetése: egymásnak adják a kilincset a dúsgazdag amerikaiak, oroszok és már Indiában is híre ment a Tre Ville öt csillagának.