Nem szűnik az ítéletidő Ausztriában
Csaknem kétszáz éve nem esett ennyi eső Észak- és Kelet-Ausztriában, mint az idén júniusban, és a július sem ad okot bizakodásra. A reggel mindig napsütéssel kezdődik, de aztán újabb és újabb felhőszakadások jönnek, Bécsben éppúgy, mint Alsó-Ausztria és Burgenland legnagyobb részén. Elöntött pincék, folyamatosan üzemben lévő tűzoltók, embereket és javakat menteni próbáló katonák, kétségbeesett lakosok: erről szól most az osztrák média.
A tegnapi bécsi felhőszakadás nem jött éppen váratlanul, de hiába védekezett ellene a járókelő ernyővel, vagy próbálta átvészelni egy-egy kapualjban a nehezét, akit útközben ért, az bizony bőrig ázott. Húsz perc alatt 11,3 liter víz zúdult egy-egy négyzetméterre. Alsó-Ausztriában szinte minden nap katasztrófariasztást adnak ki.
St.Pölten egyes részeit elöntötte a sár, néhol az utakon, sőt az autópályákon is 30 centiméteres víz állt, vagy inkább hömpölygött, sok utat ismételten lezárnak a forgalom elől.
Alsó-Ausztriában 150 tűzoltó parancsnokságról jó kétezren folyamatosan szolgálatban vannak, az elmúlt két hétben összesen 18 ezren voltak árvízi bevetésen.
A károk felbecslését meg sem érdemes kezdeni: az osztrákok, főként a vidékiek tehetetlenül nézik a víz pusztítását.
Továbbra is él az alsó-ausztriai Munkáskamara
(AKNÖ)ingyenes telefonszolgálata. A 0043 5 7171-1717 (Ausztriából: 05 7171-1717). telefonszámon kapható információ az aktuális helyzetről, az útlezárásokról. Jobb persze most elhalasztani az utazásokat az alsó-ausztriai üdülőkörzetekbe, de akinek mindenképpen mennie kell, az jobb ha indulás előtt tájékozódik. Az autósok az ÖAMTC honlapján folyamatosan informálódhatnak a helyzetről. Aktuális időjárás: wetter.orf.at/oes/A héten a legnagyobb és legkedveltebb szabadtéri fesztiválok rendezői is imádkozhatnak: szerdán – június 8-án – van a Rigolettó bemutatója St. Margarethenben, egy nappal később pedig Mörbischben(Fertőmeggyes) a My Fair Lady kerül színre a gyönyörű tószínpadon. Mindkét premier igazi társadalmi esemény, amelyen a bécsiek színe-java igyekszik jelen lenni.