Megkezdődtek a kilakoltatások Poznanban
Lengyelországban nemcsak a svájci frankban eladósodott és törleszteni nem tudó hitelesekkel van gond. Hetekig tartó viták után a poznani önkormányzat megkezdte a lakásbérleti díjakkal tartozó családok kilakoltatását. Egyelőre 127 családhoz érkezett és folyamatosan érkezik a végrehajtó, az év végéig azonban több mint 300 családnak kell elhagynia lakását. Ez azt jelenti, hogy 700 ember kerülhet az utcára.
A napokban megkezdett kilakoltatás oka a bértartozás. A poznani adósok több mint 11 millió zlotyval tartoznak az önkormányzatnak – ez kb. 715 millió forint. Van olyan lakó, akinek már 160 ezer zlotys (több mint 10 millió forint) az adóssága.
Míg az önkormányzat nagyon nehezen szánta rá magát a drasztikus lépésre, a szomszédok kevésbé látszanak megértőnek. – Ezek az emberek isznak, nem dolgoznak, tönkreteszik a lakásokat – mondja az egyik, neve elhallgatását persze kérő szomszéd. Annyiban biztosan igaza lehet, hogy a kilakoltatásra ítélt családok többségében a felnőttek elveszítették munkájukat, s olyanok is vannak, akik önkéntes lakás-elfoglalók.
A végrehajtást minden esetben a bíróság döntötte el, úgy határozva, hogy ezeknek a családoknak nem jár szociális helyiség. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kilakoltatás után hat hétig munkásszállókra viszik az érintetteket – azért azonban fizetni kell, ami adott esetben több is lehet, mint maga a lakbér, amelyet szintén nem tudtak fizetni. A hat hét leteltével saját maguknak kell gondoskodniuk a további elhelyezkedésről. Valószínűleg sokuknak nem lesz hova mennie, tehát az utcára kerülnek.
A lengyel nagyváros képviselői kiemelték, hogy mindenképpen segíteni akartak, de a lakosok részéről nem találkoztak együttműködési készséggel. Mellesleg a kilakoltatások megkezdése előtt megkérdezték a város lakóinak véleményét egy nagyszabású közvélemény-kutatásban, a válaszokból pedig kiderült, hogy a többség helyesli azt. Felmerül a kérdés: mi haszna lesz Poznannak a kilakoltatásból? A kiürített lakásokat nagy fizetési könnyebbséggel akarják piacra dobni, azzal, hogy elsősorban a bérlők, vagy a szomszédok vehetik meg. Más kérdés, hogy azoknak a bérlőknek, akik már a lakbért sem tudták fizetni, van-e bármiféle lehetőségük akármilyen olcsó lakás megvételére.
A kilakoltatásokat hetek alatt el kell végezni, novembertől ugyanis életbe lép az ezt tiltó moratórium – a tél Lengyelországban nagyon kemény is tud lenni. A pártok képviselői természetesen azonnal ezt a témát is a választási kampány témájává tették, az október eleji parlamenti választások előtti küzdelemben jól jöhetnek nemcsak az óvodai fizetések körüli viták, de a hajléktalanok kérdései is.