Macron még függetlenebb Franciaországot ígért beiktatásán

Beiktatták hivatalába szombaton Emmanuel Macron újraválasztott francia államfőt második ötéves mandátumára.

2022. május 7., 12:20

Szerző:

Az Elysée-palotában tartott rövid ünnepség elején Laurent Fabius, az alkotmánytanács elnöke megerősítette, hogy az elnökválasztás április 24-i második fordulójában a franciák a szavazatok 58,55 százalékával választották újra köztársasági elnöknek Emmanuel Macront.

Az államfő rövid beszédében a „szüntelen cselekvést” ígérte egy „még függetlenebb nemzet” létrehozása érdekében.

A beiktatási ünnepségre mintegy 450 vendég kapott meghívást, az államfő és felesége hozzátartozói mellett jelen voltak a leköszönő kormány tagjai, a politikusok között pedig Nicolas Sarkozy és Francois Hollande korábbi elnökök az első sorban, egymás mellett foglaltak helyet.

A második fordulóban az elemzők eredetileg szoros eredményre számítottak Marine Le Pen szélsőjobboldali elnökjelölt és Macron között, utóbbi végül majdnem 17 százalékkal nyerte meg a választást. Le Pen 41 százaléka azonban ugyancsak rekordnak számít a francia szélsőjobb számára.

(Kiemelt kép: Emmanuel Macron francia elnök a brüsszeli NATO-csúcson vesz részt 2021. június 14-én. Fotó:  Frederic Sierakowski / Belga Mag / Belga via AFP)