Le Monde: Magyarországon és Lengyelországban leépül a demokrácia

Egy francia szakértő azt mondja, Európában másutt is vannak populista áramlatok, de Közé-Európában már hatalomra is kerültek, sőt a térség jobbra sodródása ragályos. Jacques Rupnik, aki cseh származású és korábban Havel elnök tanácsadója volt, a Le Monde-ban arra hívja fel a figyelmet , hogy Magyarországon és Lengyelországban leépül a demokrácia, megkérdőjelezik a jogállamot.

2016. május 9., 11:39

A Le Monde azt írja: a forgatókönyv mindkét államban ugyanaz. De nyugodtan lehet mondani, hogy az illiberális demokrácia immár a Baltikumtól az Adriáig terjed. A migránsválság azután lényegesen megerősítette Orbán és Kaczynski pozícióit. Ráadásul ezek az államok elutasítják az olyan liberális normákat, mint a melegházasság és ellenzik a multikulti társadalmat. Úgy gondolják, hogy a bevándorlás a gyarmatosítás következménye, ám őket is leigázta egykor a Szovjetunió, ily módon viszont ez ügyben nem tartoznak semmivel a nyugatnak.

A visegrádi országok a II. világháború után etnikailag egységessé váltak és a kvótát most fenyegetésnek tekintik identitásukkal szemben. Orbán meg van győződve arról, hogy Európa a falnak megy, ha követi Merkel példáját a menekültek kapcsán, illetve hogy az osztrákok színeváltozása az ő igazát bizonyítja. De Ausztria más, ott sokkal inkább az alpesi populizmusról van szó, tehát arról, hogy a hasonló svájci, bajor és olasz erők mintájára nem akar osztozkodni.

A magyar miniszterelnök ugyanakkor jót húzott, amikor 2000-ben Bécs mellé állt, miután azt kitaszította az unió. Ez az egyik fő oka, hogy az Európai Néppárt jó része ma is támogatja, miközben Magyarországon már virágzik az illiberális demokrácia.

(Klubrádió/Szelestey Lajos)