Kreml: Moszkva odafigyel Peking álláspontjára
Moszkva figyelmet fordít Pekingnek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos elképzeléseire, jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
„Egy olyan nagy, gigantikus, erős és tekintélyes ország, mint Kína, nem teheti meg, hogy ne szólaljon meg azokban a kérdésekben, amelyek a globális napirend élén szerepelnek. Nagy figyelmet fordítunk minden olyan véleményre, amelyet Pekingből hallunk a kollégáinktól” – mondta Peszkov.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy Ukrajna témája milyen helyen szerepelhet majd Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök közelgő tárgyalásain, annyit mondott, hogy a két ország között különböző szinteken folyamatos a kapcsolattartás, és a két államfő meglehetősen gyakori, és bizalmon alapuló párbeszédet folytat egymással. Nem kívánta kommentálni azt az értesülést, amely szerint Hszi március 21-én érkezhet Moszkvába. Mint mondta, a Kreml idejében be fogja jelenteni a látogatás időpontját.
A Kreml szóvivője egyet nem értését fejezte ki Csin Kang kínai külügyminiszternek azzal a kijelentésével kapcsolatban, amely szerint az ukrajnai válságot láthatatlan kéz irányítja. Mint mondta, a kéz látható, és az Egyesült Államoké.
„Washington nem akarja, hogy ez a háború véget érjen, Washington akarja és mindent megtesz azért, hogy ez a háború folytatódjon. Ez egy látható kéz” – mondta. Peszkov szerint jelenleg nincsenek meg a feltételei az ukrajnai helyzet békés mederbe terelésének, ezért Oroszország arra törekszik, hogy a „különleges hadművelet” elérje céljait.
(Fotó: MTI/EPA/Pool/Samil Zumatov)